LÉLEK-BARÁT

Az alázat útján

Vannak az életünkben alapvetően fontos dolgok, amik meghatározzák az életünket! Ilyen alapvetően fontos dolog az Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunk. Ezeket a kapcsolatokat nagymértékben befolyásolja, hogy alázatosak vagyunk-e. Fontos az ember életében az alázatosság! *(ami nem keverendő össze a gyengeséggel, és meghunyászkodással, mert Isten nem leli kedvét a gyáva, emberek előtt hajlongó, rabszolga lelkű emberekben)
 
A mai világban látunk sok büszke, gőgös, rátarti embert, sok kivagyiságot, aztán látunk sok olyan embert, aki az önértékelésével küzd, aki úgy érzi, hogy ő semmi, egy nulla az élete, minek is él. Olyan fontos, hogy jól lássuk magunkat! Az alázatos ember jól látja magát. Nem többnek és nem kevesebbnek. Nem akar kiemelkedni, mások fölé kerekedni, de nem is gondolja senkinek magát. Az alázatos ember olyannak látja magát, amilyen valójában.
 
Milyenek is vagyunk mi? Az emberre nézve két nagy kijelentés van a Bibliában. Az egyik az, hogy nagyon kicsik vagyunk, a másik, hogy Isten által szeretettek vagyunk. Ha ezt a kettőt együtt tudjuk, akkor a helyére kerül minden.
 
Ésaiás csodálatos képekben úgy mutatja be Istent, mint aki fel tudja mérni a teremtett világot. „Ki mérte meg markával a vizeket, ki mérte ki az egeket arasszal?” A mi világunk milyen kicsi az Univerzumban, mégis milyen hatalmas! Sok minden megmérhetetlen. A tudósok nem tudják kiszámítani, hogy a tengeri áramlatot hogyan szállítják a hőt, ami meghatározza a Föld hőháztartását. Egy csodálatos egyensúly van a Földön, mert Isten így teremtette. Már matematikai számítást végeztek, de nincs elég számítógépes kapacitás a modellezésére. Ésaiás azt mondja sok évezreddel ezelőtt, hogy Isten megmérte a vizeket, amikor megalkotta bölcsen. Számon tartja az embereket. Előtte a népek, „mint csöpp a vederben”. Ugye, az nem sok? Nekünk milyen soknak tűnik. Volt itt angol testvérünk, aki azt mondta, hogy Londonban több, mint 10 millióan laknak. Egyetlen város, és lakóssága több, mint Magyarországé. Mekkora akkor az egész világ? És az egész teremtett világ fölött ott áll Isten, aki még nagyobb és mindenek felett Úr!
 
Milyen csodálatosan ír Ésaiás a csillagokról! „Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Ő, aki kihozza seregüket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjuk sincsen!” Ésa. 40.26. Isten teremtette ezt a hatalmas világot, benne a sok csillagot. Ha nézzük a végtelennek tűnő égboltot, ahol a csillagok évezredek óta ugyanott vannak. Isten meghatározta a helyüket, a pályájukat, nem térhetnek le róla. Akármilyen nagyok is! Ésaiás korában hol volt még olyan csillagászati tudomány, mint ma, mégis egy fontos dolgot tudott Ésaiás, amit a mai tudósok ma nem tudnak: Isten nagy hatalma és erőssége miatt van ez a nagy rend a csillagok között. Milyen nagy a világ, és mi emberek milyen kicsik vagyunk a népek között. Ha életünk idejét nézzük, milyen kicsi a mi életünk!
 
Az alázatos ember ismeri a kicsinységét. Tudja azt is, hogy amit kapott, az minden kegyelem! De az istenfélő embert a kicsiség tudata nem ejti kétségbe! Sokakat azok közül, akik nem hisznek, ez a tudat szorongással tölt el. Ha mi is csak annyit tudnánk, hogy milyen végtelenül parányiak vagyunk, akkor mi is félnénk! De van egy másik nagy kijelentés a Bibliában? „Kicsoda az ember, hogy számon tartod őt, hogy gondod van reá?” Zsolt. 144:3. Isten atyai jósággal figyel az emberre, akármilyen parányi, mert szereti keze alkotását! Ezért a hívő ember önértékelése helyes akkor, ha alázatos. Egyrészt ismeri kicsiségét, de ismeri Isten szeretetének nagyságát is! Ágoston, egyháza nagy tanítója mondta ezt a kedves, hívő gondolatot: „Semmi sem vagyok, Uram, de a tied vagyok!” Azok az emberek, akik nagyot, jelentőset alkotottak, általában nagyon alázatosak voltak. Úgy van, ahogy a magyar közmondás tartja: „Minél teltebb a kalász feje, annál mélyebbre hajlik!” Ilyen az alázatosság.
 
„Az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád.” Jak. 4:6. Ez Istennél egy örök törvényszerűség! „Isten sok embert azért sújt le, mert nem térden találja.” – mondta Goethe. Sok büszke ember összetörte már az életét, mert Isten a kevélyeknek ellene áll. Határt szab nekik. Az alázatosoknak viszont kegyelmet ad! Tele van a Biblia olyan történetekkel, hogy amikor valaki gyengeségének, bűneinek tudatában járult Isten elé, azt Ő felemelte, megbocsátotta bűneit, meggyógyította, megújította az életét! A büszkeség mindig akadályozta Isten kegyelmi munkáját. Gondoljatok Naámán történetére! Majdnem elszalasztotta a kegyelmi pillanatot. Mikor megáll a nagy díszes kísérettel a próféta házánál, hogy megérkezett ő a sok ajándékkal, akkor a próféta nem ment ki. Megmondta, hogy mit csináljon, mi a gyógyulás útja, de nem ment ki! Ezért megharagudott Naámán. Ki sem jött hozzám a próféta, nem becsül engem. Pedig azt gondoltam, hogy majd kijön, rám veti kezét és meggyógyulok. Most pedig a Jordánhoz küld. Hát nincsenek tisztább vizek Szíriában? – és majdnem visszafordult. De milyen jó, hogy voltak ott szolgák, akik szerették az ő urukat, és lelkére beszéltek: – Ha valami nagy dolgot kért volna a próféta, megetetted volna! Most, hogy ilyen kicsit kér, mért ne tennéd meg? Naámán átgondolta szolgái szavát, és lecsillapult haragja. Megtette, amit a próféta mondott és meggyógyult!
 
Két féle utat mutat a Biblia, a büszkeség útját és az alázatosság útját. A büszkeség útja a veszedelembe, bukásba visz. „Ha jön a kevélység, jön a szégyen is! A szerénységgel pedig bölcsesség jár együtt.” Péld. 11:2. „Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire dicsőség, az alázatos.” Péld. 18:12. „Megalázza kevélysége az embert, az alázatos lelkűt pedig tisztelet övezi.” Péld. 29:23.
 
Néha minket, hívő embereket egy kis vallásos büszkeség kísért meg. A világi büszkeség talán távolabb áll tőlünk, de a kegyes embernek nagy kísértése a vallásos büszkeség. Ennek szélsőséges formáját elítéli az Úr Jézus, mikor feddi a farizeusokat. Ők mindent azért tettek, hogy feltűnjenek az embereknek. Megszélesítették az imaszíjakat, megnagyobbították ruhájuk bojtjait… Ezek mind vallásos érzületüket hivattak mutatni. A lakomákon az asztalfőn, a zsinagógákból a főhelyeken szerettek ülni. Szerették, hogy köszöntik őket a tereken, ha mesternek szólítják őket. Ez mind egy vallásos tisztelet: ó, micsoda tanító, micsoda vezető! Ó, milyen kegyes ember, mennyire istenfélő… És azt mondja az Úr Jézus: „De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus. Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” Máté 23: 8-12. Két ember megy imádkozni a templomba. Elmondja a jó Istennek, hogy ő mennyi minden jót tesz, nem úgy, mint más emberek…
 
Lehet az emberben egy vallásos színezetű büszkeség. Erre vigyázzunk, hogy ne legyen! Amit meg tudunk tenni, az Isten kegyelméből van. Amiben mások tudunk lenni, mint mások, azt Isten munkálta ki életünkben! Mindnyájan bűnös emberek vagyunk, de Isten lehajolt hozzánk! Ami jó van bennünk, az Isten munkája nyomán van! Nem dicsekedhetünk ezzel! Ez nem azt jelenti, hogy a jót nem ismerhetjük el, mert a jó az jó! De mi a szerepünk abban?
 
Azért nagyon fontos az alázatosság, mert meghatározza Istennel és embertársainkkal való viszonyunkat. Az alázatosság a hétköznapi életben is nagyon fontos. Az nem egy ünnepi ékszer, amit vitrinben kell tartanunk! „Öltsétek magatokra az… alázatosságot!” – int az apostol. Kol. 3:14. Mint egy kötényt, úgy vegyük fel. A kötény a hétköznapok munkaeszköze, amit fel kell vennünk, ha szolgálunk, ha dolgozunk. Ha alázatosak vagyunk, akkor velünk jó együtt lenni. Könnyű velünk együtt dolgozni. Könnyű velünk megbeszélni dolgokat. Ha valaki makacsul ragaszkodik az igazához, az nem alázatos. Sokszor nem azért ragaszkodunk az igazunkhoz, mert valóban annyira igazunk van – mi ezt szeretjük gondolni: mi látjuk jól, nekünk van igazunk. Az alázatos ember elfogadja, hogy nem mindent tud jól, esetleg jobban tudja az én testvérem, talán bölcsebb, mint én. Talán. Vizsgáljuk meg! Legyen erre nyitott a szívünk. Emberi kapcsolatainkat nagyon meghatározza az alázatosság!
 
Amikor feladatokat kiosztanak a munkahelyen, akkor is fontos az alázatosság. Valamikor én is dolgoztam munkahelyen, a műanyaggyárban voltam műszakvezető, és voltak, akik nem alázatosan álltak a munkához: – Mért pont nekem kell ezt megcsinálni, mért nem adod neki? Valami színvonalasabb munka illet engemet! Már itt dolgozok régóta, nem én vagyok a kezdő! Nagyobb a végzettségem…
 
Voltam egyszer egy gyülekezetben, és nem akartam felülni a szószékre. Nem kell oda mindig fölülni. – De az a rend! – mondta a testvér. Nem, néha le kell ülni, és nem megsértődni, ha nem ültetnek föl. Nem szabad megsértődni, ha nem köszönnek előre! Az Úr előtt mi egyformák vagyunk. A legegyszerűbb testvért kellene felültetni. Ugye, így van az Igében? Ha bejön egy szép ruhás, egy művelt ember, egy egyházi vezető, akkor hozunk egy szép széket neki és előre ültetjük. Nem, lejjebb kell ülnünk! Úgy, hogy a szívünk nem háborog. Vagy nem köszöntöttek. Talán nem vettek észre… Az alázatos ember nem csinál ebből problémát!
 
Az alázatos emberrel könnyű együtt dolgozni. Kedves, meleg hangú beszélgetések, békés együttmunkálkodás jellemző akkor. Az Úr ezt munkálja az életünkben. A büszke ember közelében mindig háborgás van.
 
Az ember csak akkor tanítható, ha alázatos. Fontos, hogy taníthatóak legyünk! Az életben akkor küszködünk sokat, ha kissé rátarti a szívünk.
  
Egy fiatalembernek motorja volt, ami meghibásodott. Mikor javította, egy fiatal fiúcska odaállt mellé bátortalanul: – Talán azon a csavaron kellene állítani! A fiatalember rögtön felhördült: – Mit szólsz te bele ebbe? Hallgassál, mit értesz te ehhez? Aztán még másfél óráig javította a motort. Majd azt a csavart is meghúzta és a motor elindult. Na, de hát egy gyerek ne adjon neki tanácsot!
 
Egy gyerek is adhat jó tanácsot… De ha nem vagyunk alázatosak, akkor taníthatóak sem vagyunk. A Talmudnak van egy tanítása, mely olyan sokat mondó nekem: Isten tanítása olyan, mint a víz: a magaslatokat elkerüli, csak a völgyben gyűlik össze. Az alázatosak be tudják fogadni Isten tanítását. Be akarják fogadni. Nyitottak a tanácsra.
 
Az alázatos ember nem ítélkezik mások felett. „Egymás iránt ugyanazon indulattal legyetek, ne kevélykedjetek, hanem az alázatosokhoz szabjátok magatokat! Ne legyetek bölcsek ti magatokban!”  Aki őszintén tudja, hogy nincs benne semmi jó, nem keres másban hibát! – írja Spurgeon. Mennyire igaz! Meghatározza az emberi kapcsolatainkat a szívbéli alázatosság! Az Úr Jézus tanít erre minket, példát ad. „Tanuljátok meg éntőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok lelketeknek!” Az alázat útján előttünk megy az Úr.
 
Lássam kicsinységemet, hogy nincs érdemem. Mennyi mindennel körülvesz Isten, amit nem érdem alapján ad, hanem kegyelemből! Mennyire szeret Isten!
 
Valaki mondta egyszer, hogy ő meg tudja állapítani, hogy valaki mennyire növekszik a hitben. „A kegyelemben való növekedésének arányában egyre jobban felmagasztalja Mesterét! Egyre nagyobbnak látja Jézust, egyre kevesebbet beszél arról, amit maga tesz. S mind kisebbé válik a maga szemében. A Hajnalcsillaghoz hasonlóan eltűnik a fölkelő Nap előtt.” Ahogy az Úr Jézus nagyságát látjuk, hogy mindent Tőle és Őáltala kaptunk, a mai napon is minden jó az Ő kegyelméből volt a miénk, az Ő kegyelme által van erőnk, Ő ad bölcsességet, és mindent, Őrá nézve, az Ő érdeméért, akkor megalázkodik bennünk a mi lelkünk. Meghajol Isten nagysága előtt. És Isten az alázatosoknak kegyelmet ad! És ahogy mi átformálódunk, megváltoznak a kapcsolataink is embertársainkkal, és minden olyan szép lesz! Az alázatos ember lelkileg meggazdagodik és közel kerül Istenhez!

 * saját gondolat kiegészítés

forrás:

http://www.apostoli.hu/az-alazat-utjan

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat