LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Az élet kegyelméből örököstársak – Zac Poonen

Az 1 Péter 3.1-ben Péter az igazságtalanul szenvedő Krisztust állítja példaként az igazságtalanul szenvedő feleségek számára. „Ostoba férjed van, aki nem engedelmeskedik Isten igéjének?” Engedelmeskedj neki pontosan úgy, ahogyan Jézus engedelmeskedett az ostoba embereknek. A “hasonlóképpen” szó a fenti versben azt jelenti, hogy „hasonlóképpen, mint Jézus engedelmeskedett” (1 Péter 2.21). Azok a feleségek, akiknek ostoba férjük van nagy lehetőséget kaptak arra, hogy Jézus nyomdokaiban járjanak. Amikor Jézus igazságtalanul szenvedett a kereszten anélkül, hogy panaszkodott volna, egy római százados, aki már sok embert keresztre feszített, ehhez hasonlót még sosem látott és a következőt mondta: “Ő Isten fia” és ott abban a pillanatban megtért. A kereszten Jézus mellett volt keresztre feszítve egy tolvaj is, aki még szintén nem látott ehhez hasonlót. Ő is elhitte, hogy Jézus Isten fia volt és a következőt mondta: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljössz a te országodban!”. Ő szintén megtért. Amikor majd a férjed is látni fogja a Krisztushoz hasonló viselkedésedet, ő is meg fog térni. Péter mondja: “megnyerheted a férjedet az ige prédikálása nélkül” (1 Péter 3.1). A keresztyén asszonyok úgy próbálják megtéríteni a férjüket, hogy hirdetik nekik az igét, de minél többet prédikálnak, a férjük annál inkább nem akar hallani az Úrról. Mostantól kezdve próbáljátok meg, hogy engedelmeskedjetek a férjeteknek és hagyjátok abba a prédikálást.

Ezt követően Péter arra tanítja az asszonyokat, hogy miként ékesítsék magukat. Nem divatos hajviselettel, arany ékszerekkel vagy drága ruhákkal, hanem egy belső szépséggel: “egy szelíd és csendes szellemmel.” (1 Péter 3.4). Az ilyen szépség sosem hervad el – sosem múlik el. Ez egy rejtett szépség, amit Isten keres, ami nagyon értékes az Ő szemében. A legtöbb férfi vak olyan tekintetben, hogy észrevegye ezt a fajta igazi szépséget, mert nem Ismeri Istent.

Amikor a fiatal emberek tanácsot kérnek tőlem, hogy milyen típusú lányt vegyenek feleségül, akkor megkérdezem őket: “egy olyan testvérnőt akarsz feleségül venni, aki Isten szemében értékes?” Ilyenkor erre a versre hivatkozom, és a következőt mondom nekik: “egy olyan nőtestvért keressetek, akinek egy szelíd és csendes szelleme – hervadhatatlan szépsége van. “Ez nem olyan csendet jelent, hogy hallgasson, és ne beszéljen, hanem csendes legyen a szellemében. Nem az a kérdés, hogy mennyit beszél, hanem inkább az, hogyan beszél és hogyan viselkedik.  Péter azt mondja, hogy az istenfélő asszonyoknak olyanoknak kell lenni, mint Sára volt a maga idejében, aki engedelmeskedett Ábrahámnak (1 Péter 3.5-6). Arról ismerhetjük fel, hogy egy istenfélő asszony „valóban Isten kegyelmében” részesült, ha a szelíd és csendes szellem tesz bizonyságot róla.

Miről ismerhetjük fel, hogy egy férjvalóban Isten kegyelmében” részesült? Péter azt mondja, hogy értelmes módon együtt él a feleségével, tiszteletet adva neki, mint gyengébb edénynek. Egy ilyen férj sosem rak olyan terhet a feleségére, amit ne tudna elhordozni. Például, ha utazol a feleségeddel és két bőröndöt cipeltek – egy nagyot és egy kicsit – te bizonyára a nagy bőröndöt fogod vinni és ő a kicsit. Hasonlóan kell megosztani a terhek hordozását otthon is. Nagyon sok – a bőröndöknél sokkal nehezebb- teher hárul otthon a feleségekre, és sok férj még csak az ujját sem mozdítja, hogy segítsen neki. Például egy feleség azzal küszködik reggel, hogy reggelit készítsen, gondoskodjon a csecsemőről és felkészítse az idősebb gyereket az iskolába való menetelre. A férje közben csendesen Bibliát olvasva azt keresi, mit mond neki Isten, hogy valami új kijelentést kapjon! Ha van füle hallásra, akkor meg fogja hallani, hogy Isten a következőt mondja neki: “csukd be a Bibliádat és segíts a feleségednek“! Az a férj, aki engedelmeskedik ennek a hangnak, az valóban megértette “Isten kegyelmét.“. Ha egy férj és egy feleség úgy élne együtt, mintha „örököstársak” lennének – egy király és egy királyné az élet kegyelméből – egy ilyen otthon milyen erős bizonyság lenne Krisztusról ebben a gonosz világban!

forrás:

https://keskenyut.wordpress.com/2016/11/19/az-elet-kegyelmebol-orokostarsak-zac-poonen/

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 41
Tegnapi: 77
Heti: 241
Havi: 1 739
Össz.: 503 628

Látogatottság növelés
Oldal: KEGYELMÉBŐL
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »