LÉLEK-BARÁT

KIÉ EURÓPA?

„Az Úré a föld, s annak teljessége, a föld kereksége s annak lakosai.” Zsoltárok 24:1.

KIÉ EURÓPA?

Európa megrendült. Rogyadoznak a vén kontinens hitbeli alapjai. Gazdasági stabilitása is régóta ingadozik. Erkölcsi színvonala és politikai színjátéka pedig olyan mértékben lesüllyedt, hogy a megrázattatás elkerülhetetlen.

Ne gondoljuk, hogy sajnálatos véletlenek és sorscsapások sorozatának vált áldozatává ez a sokat megélt földrész! Szeretett Európánk végvárai már akkor elestek, amikor teret engedtek a sötétség hitetésének. Amikor a Római Birodalom még hatalma csúcspontján kikezdhetetlennek és legyőzhetetlennek tűnt, a belső erjedés már rohamosan emésztette. Mint szú a fát. Kitartóan és ellenállhatatlanul. Végül kiüresedik, kiszárad, és kidől.

Kié Európa?

Azé, aki „tele szüli”? Dehogy! Bár van benne némi igazság, de Isten ereje nem a tömegekben van. Hanem az Ő számára elkülönített, Őt szenvedélyesen szerető, neki radikálisan engedelmeskedő és önmagukat feladó (az egójuknak meghalt) emberekben. Akiknek szíve az örökkévaló Atya temploma. S ahogy látjuk, ők vannak kevesebben. Hangzatos próféciák ellenére is, csak egy maradék népe szolgál itt az Úrnak teljes, tiszta szívből. Bűnbánattal írom.

Kié Európa?

Mi motiválta, ki indította el a civilizáció bölcsőjéből, és vitte végbe a népmozgásokat, tömegek vándorlását Észak és Dél, Kelet és Nyugat között? Évezredekre visszatekintve, és megértve az akkori viszonyokat, nem kellene-e átértékelnünk napjaink kaotikus, szinte anarchiát provokáló bevándorlási hullámait?

Vajon milyen felsőbb erőviszonyok rendeződnek át a világ színterén, és mi, illetve ki a mozgatórugója mindennek? Mi a célja, és mi lesz a következménye? Egyáltalán miért engedi meg Isten?

Nem hiszek a véletlenekben. Sem a sorsban. Azt vallom, hogy alapvetően két erő csap össze a teremtett világ minden területén. A jó és a gonosz. De nem úgy, mint a mesékben vagy a sci-fikben. A Mindenható Isten és a Sátán közötti háború ez, a kezdetek előtti időktől. A föld teremtése előtti korszakoktól. A világosság és sötétség frontvonala ez az emberek által lakott bolygó, s annak szférái.

Minden terv szerint halad a világmindenségben. Ezen belül, mint csepp a tengerben, mint harmat a fűszálon, olyan az emberi lét. Az Örökkévaló Atya mégis gondoskodik teremtményeiről. Csodálatos, kiérdemelhetetlen jósága folytán, kegyelméből.

Isten e földre vonatkozó üdvtörténeti korszaka lezárulni készül. Szemünk előtt zajlik ez a globális átrendeződés, aminek a végén ítélet hirdettetik a törvénytiprás, képmutatás, bálványimádás, irgalmatlanság és más egyéb gonoszság felett. Tudjuk, hogy minden meg fog égni.

Kié Európa?

A láthatatlan szálakkal irányított, s az ezt észrevenni nem akaró, nemzeti önrendelkezésükben bizakodó népeké? Vagy a gazdasági, politikai és hadászati erőfölényüket fitogtató, gazdag államoké? Netán az Unióé? Mert ha „valakiké”, akkor ne csak az idegenektől védjék, hanem őrizzék meg az itt születők részére! De képes erre akár egyetlen kormány is? Vagy csak jól esik sütkérezni a legendás, ősi dicsfényben… Miközben porba hanyatlanak az értékek… az emberi méltósággal együtt…

Kié tehát Európa?

Őshonos lakóival és a háború sújtotta övezetből menekülőkkel együtt is a világmindenséget fenntartó Atya Istené. Kaptuk a hazánkat, kaptuk az otthonunkat. Mire vagyunk annyira büszkék? A templomtornyok árnyékában padlóig züllött vallásosságra? Az állatiassá torzult szexualitásra? A minden korok becstelenségét felülmúló korrupcióra? A Sodoma és Gomora bűneit büszkén gyakorlókra? Vagy arra, hogy Ádám és Éva vagányul evett a tiltott fa gyümölcséből? S az emberiség tudása, későbbi civilizációja elindult „felfelé” ívelő útjára?!

Mert ugyan ki vagy mi engedte, hagyta jóvá, hogy az európai „keresztyén kultúra” elterjedhessen? Hát nem a mennyből elküldött Messiás örömhíre és a később meghirdetett evangélium az, ami megalapozta Európa mai, jóléti társadalmainak pilléreit?!

Csakhogy ez már a múlté. Már rég elszakadtak a „fák” a gyökérzettől! Már rég összeelegyedett világosságukkal a sötétség! Mélységeiben más ez a mai kultúra, mint amit Jézus apostolai elterjesztettek. Nem lenne már itt az ideje végre, hogy az emberi elme zsenialitása helyett a minden tudás és bölcsesség forrását, magát a Mindenható Istent dicsőítenénk?!

Akkor talán jobban megértenénk, hogy igazából nem a testi, elkényelmesedett komfortzónánk van nagy veszélyben, hanem a lelkünk! S építhetünk kerítéseket, fellegvárakat és bástyákat, rendelkezhetünk a legjobban kiképzett és felszerelt hadsereggel, ha a lelkünket védelem nélkül hagyjuk a sötétség erői előtt!

Kié Európa?

Azé, aki mellett elkötelezte magát. Lakóinak legnagyobb része hitehagyott. Megtartatása vagy kárhozata állampolgárain múlik. Akárcsak Sodoma és Gomora esetében. De így igaz ez Amerikára, Ázsiára, Ausztráliára vagy Afrikára nézve is. Az a kevés "maradék" pedig, aki újjászületett hívő, tisztában van vele, hogy nem ez a világ az otthona. Törvénye felülről való. Maga az Igazság. Értékrendje, gondolkodása nem e földi zsinórmértéket követ. Célja, vágya az örök élet, a Felséges Isten és a Bárány Jézus Krisztus jelenlétében.

Ezért – bár szívét erősen megszorongathatja – nem borítja fel belső, hitbeli egyensúlyát semmilyen katasztrófa, háború vagy akár elnökválasztás híre. Földünkön minden átmeneti. Változnak a „színek”. A fizikai léttől kezdve a művészetekig és a kormányokig.

Az igazán lényeges kérdés nem politikai jellegű. Nem gazdasági, nem történelmi, sőt még csak nem is demográfiai. Hanem a következő:

Kihez tartozik az egyes ember? Kié a lelke és a szíve? Tisztában van-e vele, hogy életének végén nem hivatkozhat a mindennapok eseményeire, nem mutogathat a tömegek által megválasztott elnökökre, pártokra, a rivaldafényben istenített sztárokra, sem kedves családtagokra vagy gyűlölt ellenségre, hanem saját magáért tartozik majd elszámolással!?!

„A tudatlanság idejét azért elnézte Isten, de most azt parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek!”
Ap. csel. 17:30.

„Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, akár jót, akár gonoszt.” II. Kor. 5:10.

forrás:
Guti Tünde írása