LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

 

Elég a silány keresztyénségből! – Lee Grady

 

 

Pál apostol nem csupán konfrontálódott (szembeszállt) a bűnnel, hanem konkrétan meg is nevezte a bűnöket, amikor prédikált. Mi miért nem tudjuk megtenni ezt?

Az emberek gyakran panaszkodnak a haragos szolgálókra. Én sem szeretem őket, és azzal sem értek egyet, ha egy ember prédikációjába gyűlölet teljes indulat keveredik (vagy ha azt hiszi valaki, hogy őt arra hívta el Isten, hogy más gyülekezetekért is felelősséget hordozzon, akkor ő rossz elhívásban állt be). Mi azonban már a másik végletbe estünk. Egyszerűen félünk konfrontálódni a bűnnel.

Nem prédikálhatunk a materializmusról, mert megbántanánk vele a hallgatók között lévő gazdag embereket  és azokat a szegényeket is, akik minden héten lottószelvényt vásárolnak. Nem prédikálhatunk a paráznaságról, mert vannak emberek a gyülekezetben, akik házasság nélkül élnek együtt. Nem prédikálhatunk a házasságon belüli erőszakról, mert vannak diakónusok, akik időnként megverik a feleségüket. Nem beszélhetünk a homoszexualitásról, mert a kultúránk azt mondja, hogy csúnya dolog azt bűnnek nevezni. És a lista folytatható.

Néhány igehirdető egyszerűen kerüli a bűn szót, mert az túlságosan negatív. Mindannyian tudjuk, hogy a legutóbbi véleménykutatások azt mutatják, hogy az emberek a pozitív üzeneteket szeretik.

Az evangélium felhígításának ez a kísértése a divatos igehirdetés új receptjét alakította ki. Kezdjük az igehirdetést valamilyen nagyon buzdító beszéddel (“A múltatok nem szab határt a jövőtöknek!”), hozzáadunk egy kevés olcsó kegyelmet (“Ne a bűnötökre koncentráljatok!!”), beletöltünk valamennyi jóléti evangéliumot (“Fuss előre és ragadd meg a pénzügyi áttörésedet!”), ízesítjük azt valami divatos népszerű pszichológiával (“Minden érted történik!”) és lám! – az eredmény egy olyan silány, énközpontú, szemét eledel, hogy az még egy bébi keresztyént sem tud életben tartani.

Gyakran elgondolkoztam azon, hogy mi történne, ha Pál apostol hallaná a mi “pozitív” amerikai evangéliumunkat? Mártírhalála előtt közvetlenül Pál világos útmutatásokat adott szellemi fiának, Timóteusnak, hogy szilárdan tartson ki a tiszta tanítás mellett. A következőt mondta neki:

Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással. (2 Tim. 4:2.).

Pál szavait ma átírjuk. A mi útmutatásunk a következő: “Hirdesd azt, amire az emberek vágynak és amit hallani szeretnének! Kerüld a konfliktust! Simogatni, megnyugtatni és megbékíteni az embereket, és akkor a következő vasárnak is el fognak jönni!” Csodálkozhat rajta bárki, hogy ez az ‘alacsony fehérje tartalmú szellemi diéta’ ‘vérszegény’ gyülekezetet eredményez?

Az első századi – ‘Pál-i típusú’ igehirdetések – kétség nélkül konfrontálódó igehirdetések voltak. Pál nem félt a bűnt nevén nevezni, és annak hívni a bűnt, ami  az valójában. Pál tudta, hogy jellemtelen (képmutató) keresztyénség, jellemtelen (képmutató) keresztyéneket hoz létre. Azt mondta Timóteusnak, hogy a biblikus igehirdetés három bátor igét követel meg:

Inteni. A görög szó itt elegcho, ami a követezőt jelenti: “megítélni, figyelmeztetni vagy felfedni” vagy “rámutatni valakinek a hibájára.” A szó jelentheti azt is, hogy “megdorgálni” vagy “rendre utasítani.” Bárki, akinek valaha része volt anyai fegyelmezésben az tudja, hogy az intés a legtisztább szeretet kifejezésmódja lehet.

Feddeni. A görög szó epitimao, ami a következőt jelenti: “erőteljes módon figyelmeztetni” vagy “szigorúan ráparancsolni.” Az angol meghatározás a következőt jelenti: “nyíltan megmondani, szigorúan helyteleníteni.” A szó eredeti jelentése: “megüt vagy megver.” Itt nem olyan igehirdetőkről beszélek, akik Bibliával verik az embereket. Fülsértő módon kiabálni az emberekkel nem biblikus dorgálás. Azonban, az utolsó időben a Szent Szellem csapásait érezni fogod a lelkiismeretedben egy igehirdetés közben.

Bátorítani. A három szó közül ez a legszelídebb. Az eredeti parakaleo szó olyan értelemben használható, hogy “vigasztalni” vagy “pártfogolni: mellé állni.” A szó gyökere megegyezik azzal, amit a Szent Szellem leírására használnak, aki a Vigasztaló. Az igazi igehirdetés nem egyszerűen leleplezi a bűnt és figyelmeztet minket annak következményeire, hanem segítségül hívja az Urat is a gyengeségünk legyőzésére. Amikor leleplezzük a bűnt, irgalmas szívre van szükség, hogy megtörténjen a szabadulás és a gyógyulás.

Pál nem félt nevén nevezni a bűnt. Mostanában áttekintettem Pál leveleit, hogy lássam, hogyan beszélt a szexuális erkölcstelenségről. Felfedeztem, hogy a 13 leveléből 10-ben nyíltan konfrontálódott (szembeszállt) a szexuális bűnnel. Bátran nevén nevezte a házasságtörést, a paráznaságot, az érzékiséget és a homoszexualitást egy olyan kulturális környezetben, ami át volt itatva az érzéki örömök hajszolásával.

Miután bátorította a thesszalonikaiakat, hogy gyakorolják a mértékletességet, keményen megdorgálta őket és azt mondta nekik, hogy bárki, aki szembeszáll Istennek a szexel kapcsolatos parancsolataival az nem embert utasít el, hanem az Istent, aki Szent Lelkét adta nekünk”(1 Thess. 4:8).Ezek erőteljes szavak! Ezeknek ma is el kellene hangoznia a szószékekről.

Pál nem próbált megnyerni semmiféle népszerűségi versenyt és a szexre vonatkozó megállapításai ma feketelistára tennék őt, ha műsoridőt próbálna vásárolni magának. Mégis, amikor leírta azokat az erős szavakat, a Szent Szellemtől ihletve szólt, mindannyiunknak – Isten szíve szerinti szeretetből.

Itt az ideje, hogy ‘kiegyenesedjen a hátgerincünk’: legyen vége a gerinctelenségnek (képmutatásnak, megalkuvásnak, jellemtelenségnek). Szabaduljunk meg a silány keresztyénségtől, jellemtelen igehirdetőktől és a mindent megengedő erkölcsiségtől. A silány, felhígított evangélium helyett prédikáljuk a Biblia üzenetét! Ne csupán mutassunk rá a bűnre, hanem hangsúlyozzuk azt is, hogy az egyetlen reményünk, hogy legyőzzük azt, a mi hatalmas Megmentőnk, aki a kereszten meghalva megvívta az utolsó harcot a bűnnel.

fordította: Abonyi Sándor

forrás:https://keskenyut.wordpress.com/2013/07/25/eleg-a-silany-keresztyensegbol-lee-grady/

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 159
Tegnapi: 119
Heti: 478
Havi: 1 976
Össz.: 503 865

Látogatottság növelés
Oldal: SILÁNY KERESZTYÉNSÉGBŐL !
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »