LÉLEK-BARÁT

MI KÖVETKEZIK A VAJÚDÁSI FÁJDALMAK KEZDETE UTÁN?

A kezdeti fájdalmak nem mindjárt torkollnak bele a hét utolsó csapás időszakába. Azt tapasztalom általában a testvérek között, hogy egy hézag van itt a gondolkodásunkban, egy fontos mozzanat nem igazán ismert. Mi az a fontos mozzanat, amit kihagyunk? A nagy vallási konfliktus kialakulása. Erre még a hét csapás előtt sor kerül.

Amikor a jövő miatti emésztő félelem eluralkodik az embereken, egyre jobban belekapaszkodnak a vallási erőkbe, és ekkor bekövetkezik egy nagy összeütközés. Az egyesült vallási és világi hatalom Isten nevében, de igeellenes kívánalom érdekében követel engedelmességet, Isten népe viszont Isten beszédére és az élő Istenre hivatkozik ezzel szemben.

Értsük meg jól, és véssük az emlékezetünkbe azt a mondatot, amit Ellen G. White a Szentlélek ihletésére így írt le: Az utolsó nagy küzdelem az Ó- és Újszövetség kereszténysége és az emberi hagyományokra, kitalálásokra épített kereszténység között zajlik majd le. (1888-as anyagok/kiben bízhatunk? I., 427. o.)

Kétféle kereszténység között fog tehát kialakulni a nagy konfliktus. Nagy profetikus beszédében mindjárt a vajúdási fájdalmak kezdete után szólt erről Jézus. Akkor sok hamis próféta támad és sokakat elhitetnek mondta (Mt 24,11). Sok hamis próféta fog megjelenni tehát, akik sokakat elhitetnek. Továbbá ezt is mondja Jézus: Mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. (12. vers) A szeretet csak azokban hidegülhet meg, akikben korábban volt. Egyre jobban teret nyer tehát a gonoszság a vallásos, keresztény körökben is.

KIK LESZNEK GYŐZTESEK A VÉGSŐ KÜZDELEMBEN?

De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül jelentette ki Jézus (13. vers). Szeretném vastag vonallal aláhúzni e szót: mindvégig. Arra utal ez, hogy könnyen meghidegül a szeretet mindazokban, akik nem szánták rá magukat a mindvégig való állhatatosságra, továbbá hogy több hullámban és fokozatban kell átmennünk a megpróbáltatásokon. Lesz kívülről jövő nyomás: gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért mondta Jézus (9. vers). Belegondoltunk már abba, hogy milyen súlya van ennek az igének?

Felkészült-e népünk arra a megpróbáltatásra, hogy gyűlöletesek leszünk minden nép előtt az Ő nevéért?

Eszembe jut Péter apostol esete, aki a főpap udvarában miközben Jézus pere folyt egy szolgálólány megjegyzésére megtagadta Mesterét. A főpap házának udvarában általános volt a Jézus elleni hangulat, és Péter még csak a megvető neheztelésüket sem tudta elviselni. Anélkül, hogy észrevette volna, egy pillanat alatt belecsúszott abba, hogy keményen bizonygatva, ismételten megtagadta Jézust. Sátán könnyen beleviszi az embereket a kőkemény előítéletekbe, és úgy besáncolja magát az emberi szívekbe, hogy egy fénysugár sem tud behatolni oda. A többség megvetését és gyűlöletét nem könnyű elviselni. Újból kérdezem: felkészült-e népünk mindezekre? De lesz még további próbatétel is, más oldalról is, belülről is: Akkor sokan elárulják egymást mondja Jézus Krisztus (10. vers). A közösségen belül is lesznek árulások, hűtlenségek, megrázó tapasztalatok. Húzzuk alá tehát ezt az igét mint fontos útmutatást és ígéretet számunkra: Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. (13. vers) Isten népe tisztul is a külső-belső megpróbáltatások közepette. Beteljesedik Dániel próféta szava: Megpróbáltatnak, megtisztulnak, megfehérednek sokan. (Dn 12,10) Az Úr előre megmondta, hogy megpróbáltatások nélkül nem tudja elérni a hívő maradék azt az állapotot, ami alkalmassá teszi őket a késői eső fogadására és a végső eseményekben való megállásra. A következő kijelentés Jézus nagy profetikus beszédében így hangzik: Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég. (14. vers) Amikor a késői eső kiárad, akkor egy hatalmas, diadalmas, ellenállhatatlan, félelem nélküli, bátor utolsó üzenethirdetés fut végig a világon. Efelé haladunk testvéreim. Ne csak sötét kép legyen előttünk a jövőt illetően, hanem gondoljunk arra, hogy ismét három-, négy-, ötezren fognak megtérni egy nap egy városban. Olyan sokat vetettük a magot, de még előttünk van a boldog aratás. Ne csüggedjünk el a jövő nehézségei miatt, mert nagyon jó dolgok is következnek még: Az igazság esője hull még erre a világra (Hós 9,13). A felüdülés ideje (Ap csel 3,19) még előttünk van, amikor a hívőket jelek és csodák kísérik, és ezrek meg ezrek térnek meg naponként. Nem helyes úgy gondolkodni, hogy egyre csak rosszabb és roszszabb lesz, s már előre félünk, sóhajtunk és kétségbeesve mondjuk, vajon hogyan fogunk megállni. Nem, ehelyett inkább diadalmasan mondjuk, hogy aki mindvégig megáll, az üdvözül, és Isten országának ez az evangéliuma hirdettetni fog az egész földön, minden ellenállás és akadályoztatás dacára is! Lesz még dicsőséges aratás! Eljön még a boldog felüdülés ideje! Amikor ezek kezdenek meglenni, emeljétek fel fejeteket, mert elközelgett a ti váltságtok, azaz a ti szabadulásotok szólít fel minket Jézus (Lk 21,31). Lássuk magunk előtt, hogy ki a mi Istenünk! Akármilyen nehézség előtt állunk is, bizakodva gondoljunk arra, hogy boldog nép az, amely érti a kürt szavát. Akik Isten orcájának világosságában járnak, azok igazságban felmagasztaltatnak. Mégiscsak ők lesznek a győztesek végül. Az Ige népévé kell lennünk, mert a konfliktus az Ige körül fog zajlani. Ezek a fogalmak, hogy élő Isten, Isten beszéde ismeretlenek ma az emberek előtt, sőt még a kereszténység körében is. A kettő szorosan összefügg egymással. Élő Isten csak akkor létezik, ha szól hozzánk, illetve csakis Isten beszéde ismertetheti meg velünk hitelesen az élő Istent. Nekünk ezt a két fogalmat vagy igazságot kell felemelnünk: az élő Istent és Isten beszédét. Ez a küldetésünk.

LÁSSUNK TISZTA KÉPET ARRÓL, AMI KÖVETKEZIK

Egy bizonyságtételt szeretnék felolvasni: A legnagyobb zavarodottság közepette láttam a Föld lakosait. Háborút, nyomort, éhínséget, vérontást és járványokat láttam. Mikor ezek vették körül Isten népét, kezdtek összetartani és félretették apró nézeteltéréseiket, nem méltóságuk uralta már őket, hanem mély alázat. A szenvedés és zavar hatására visszahelyezték az értelmet a trónjára. A szenvedélyes és ésszerűtlen emberek kijózanodtak, megfontoltan és bölcsen cselekedtek. Azután másra terelték figyelmemet. A béke rövid időszakát láttam. Újra megmutatták nekem a Föld lakosait és újra minden a legnagyobb zűrzavarban volt. Küzdelem, háború, vérontás dühöngött mindenfelé éhínségekkel és járványokkal. Más nemzetek is részt vettek ebben a háborúban és pusztulásban. A háború éhínséget okozott, a nyomor és vérontás járványokat idézett elő.»az emberek elhaltak a félelem miatt és azok várása miatt, amik a föld kerekségére következtek.«(lk 21,26) (Bizonyságtételek I., 253 254. o.)

Mivel azonosíthatjuk ezt a két kritikus időszakot?

Az Úr szolgája a béke rövid időszakát látta. Mire utal ez? Úgy gondolom, hogy a vajúdási fájdalmak odáig fokozódnak, hogy a legnagyobb zavarodottság fogja uralni a Föld lakosait. Amikor ezek vették körül Isten népét, akkor kezdtek összetartani. Enélkül, előbb is meg kellett volna ezt tenniük, de azért vigasztaló, hogy ha más nem segít, akkor a helyzet kritikussá válása munkálja majd ki Isten népe között az összetartást, a megtisztulást. A béke rövid időszaka, azt hiszem, arra utal, hogy Babilon győzelemre jut és büszkélkedik. A Szentírás azt mondja, hogy egy óráig hatalmon lesz egymással szövetségben a fenevad és a tíz király (Jel 17,12). Úgy fog tűnni, hogy megoldották a problémákat, és ez rendkívül megejtő lesz. Az emberekbe reménységet öntenek. De amikor ezt mondják: békesség és biztonság, hirtelen veszedelem jön rájuk (1Thess 5,3). A rövid békeidőszakban megrészegítő magabiztossággal mondják majd, hogy béke, biztonság. De ez csak egy nagyon ingatag szövetségre épülő és rövid életű béke lesz.

Isten egyszer csak nem fékezi tovább a pusztító szeleket, mivel nem oltalmazhatja tovább azokat, akik megvetik kegyelmi üzenetét és üldözik népét, nem tarthatja féken haragját vég nélkül, a gonoszságban tobzódókkal szemben. Ha a szeleket elengedi, akkor az emberi gonoszság és viszály minden eleme elszabadul, elindulnak azok a pusztító erők, amelyeket sem emberi, sem démoni erők nem képesek többé féken tartani. Újra megmutatták a föld lakosait, újra minden a legnagyobb zűrzavarban volt írja Ellen G. White. Amikor a borzalom eléri a csúcspontot, akkor beteljesedik az ige, hogy a föld lakosai elhalnak a félelem miatt (Lk 21,26). Szükséges felvázolni ezt a képet, hogy ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, ne hosszú évekre, békés időkre tervezzünk, mert ez nem így van. De azt a félreértést is kerüljük el, hogy csak sötétséget és nyomorúságot lássunk magunk előtt. Lássuk meg azt is, hogy a legnagyobb kiterjedésű és hatású bizonyságtevés időszaka és a legcsodálatosabb győzelem még előttünk van.  Ám az igaz kitart az ő útján, és a tisztakezű ember még erősebb lesz. (Jób 17,8) Mindannyian ismerjük a hátterét ennek a kijelentésnek: Jób élete nagy próbáját élte át, amikor szenvedései közepette magára maradt. Nem vigasztalta senki barátok, családtagok, hittestvérek támogatása nélkül, sőt vádjaik ellenére kellett megállnia. Ilyen csüggesztő körülmények között is megőrizte hűségét Isten iránt, kitartott hitében, és ez volt a legnagyobb győzelem Jób életében. Hallottuk az igehirdetést arról, hogy a szülési fájdalmak megkezdődtek, és a végidő legnagyobb próbái előtt állunk. Jézus figyelmeztet a minden oldalról támadó veszélyekre: hamis tanítások, megtévesztő csodák, a világ befolyása, a gonoszság megsokasodása és az igazsággal szembeni ellenállás egyre erőteljesebb módon hatnak Isten népére is. Amikor a megszentelődés teljességére és a szolgálatra való igazi odaszánásra lenne szükség, az ellenség minden eszközzel akadályozni szeretne bennünket ebben. A világban tapasztalható önszeretet, anyagiasság, egymással szembeni közönyösség észrevétlenül megfertőzheti lelkünket, és a szeretet meghidegül hívő családokban, gyülekezetekben is. Ez pedig újra csak visszahat ránk: amikor a közösségen belüli problémákat, nézeteltéréseket tapasztaljuk, sokszor elcsüggedünk, és meglanyhul az Isten műve iránti odaszánásunk is. Fáradozásunk eredménytelensége is sokszor elkeseríthet bennünket. Gondoljunk ilyenkor arra, hogy Jézus földi életében milyen kevés alkalommal láthatta, hogy másokért való fáradozása nem volt hiábavaló. Ő hitben tekintett előre, és nekünk is meg kell ezt tanulnunk: ne emberekre, ne a körülményeinkre, és ne is önmagunkra nézzünk! Jézus kitartásra bátorít a végidő megpróbáló körülményei között is: De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. (Mt 24,13)

A bevezető ige szerint a tisztakezű ember még erősebb lesz: ha akadályokba ütközik, nem gyengül meg, nem tartják vissza a körülmények. Az elmúlt évek, évtizedek során sok jó elhatározás született már közösségünkben. Ha mindig kitartottunk volna ezekben, akkor sokkal több áldásban, mennyei vezetésben lehetett volna részünk. Mindannyian emlékszünk, el is hangzott, hogy amikor a hit általi megigazulás üzenete eljutott hozzánk, amikor igazán megértettük, hogyan hatott ránk, milyen megújulás történt személyes és közösségi életünkben.

Miért csak egy múltbeli emlék ez számunkra?

Miért nem tartottunk ki a további igekutatásban, és miért nem éltünk a megismert világosság fényében?

Hol tarthatnánk akkor, ha ragaszkodtunk volna az elnyert áldásokhoz, ha Isten további gazdag tapasztalatokban részesítene bennünket, és a lelki növekedés, megtisztulás teljességre jutna közösségünkben?

A következő ige arra késztet bennünket, hogy maradjunk is meg a jó elhatározások mellett: De a nemes,  nemes dolgokat tervez, és a nemes dolgokban meg is marad. (Ésa 32, 8) A küldöttgyűlés egyik célja az, hogy lelki irányt szabjon, és Isten művét építő tervek, határozatok, jó elhatározások szülessenek. Megmaradunk-e ezek mellett, kitartunk-e a megvalósításban is? Minél nagyobb a sötétség ebben a világban, annál ragyogóbb világosságra van szükség. Isten népe most nem töltheti be feladatát, ha csak pislogó gyertyaként őrzi az Istentől nyert világosságot. Amikor éjszaka borítja be a földet, akkor az Úr dicsőségének kell felragyognia népén. Ezért nekünk most kell megtanulnunk a kitartást, az állhatatosságot, hogy majd a sokkal nehezebb időkben se inogjon meg a hitünk, sőt tudjunk másokat is bátorítani: Ideje, hogy Isten népe elvhűnek bizonyuljon. Amikor Krisztus vallását a leginkább lebecsülik, amikor törvényét a legjobban lenézik, lelkesedésünknek akkor kell a legforróbbnak, bátorságunknak és szilárdságunknak a legtántoríthatatlanabbnak lennie. Álljunk az igazság oldalára, amikor a többség elhagy minket, akkor harcoljuk az Úr harcát, amikor kevés a harcos: ez lesz a próbatételünk. Akkor majd izzó lelkesedést kell merítenünk mások hidegségéből, bátorságot mások gyávaságából, és hűséget az árulásukból. (Ellen G. White: Bizonyságtételek V., 136. o.)

Krisztus szolgálata álljon előttünk példaként, az Ő kitartó küzdelme és győzelme reménységet adhat számunkra is: Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte lévő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett. (Zsid 12, 2) Emberi természetünk állhatatlan, ezért ne önmagunkra támaszkodjunk, hanem Krisztusra: Ha átadod akaratodat Krisztusnak, akkor olyan hatalommal lépsz szövetségre, amely minden más erő és hatalmasság felett való. Felülről fogsz erőt nyerni az állhatatossághoz, és így az Istennek való szüntelen önátadás révén képes leszel új életet, a hit életét élni. (Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, 43. o.)

Mindenekelőtt tehát önmagunk átadásában, az imádságban kell gyakorolnunk az állhatatosságot.

Felfedezzük-e a saját életünkben, hogy mikor, hol adjuk fel, miért nem teljesülnek mindig a jó késztetések és elhatározások?

Nem az imaéletünk hanyatlása ennek a végső oka?

Menynyire fontos számunkra, hogy időt fordítsunk az elmélyült és Istenre figyelő imádságra, hogy Tőle nyerjünk mennyei vezetést és erőt?

A végső idők veszélyei között különösen hozzánk szól az apostol felhívása: Mert még vajmi kevés idő, és aki eljövendő, eljő és nem késik. Az igaz pedig hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem. De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk. (Zsid 10,37 29) Ne legyünk tehát a meghátrálás emberei, hanem tanuljuk meg a szabályszerű küzdelmet, hogy a végső befejező munkában Isten eszközei lehessünk. És amikor ilyen kevés idő van, akkor nem engedhetjük meg magunknak az elcsüggedést, a megfáradást. Pál a versenyfutáshoz is hasonlítja Isten gyermekeinek útját. Tudjuk jól, hogy amikor már közel van a cél, a sportolók nem akkor lazítanak, pihennek, hanem a hajrá kezdődik. Előttünk is itt van már elérhető, belátható közelségben reménységünk beteljesülése: megláthatjuk, átélhetjük az utolsó eseményeket. Hamarosan ott lehetünk azok között, akikre Isten Lelke gazdagon kiárad, résztvevői lehetünk a végső nagy aratásnak, a begyűjtésnek. Megláthatjuk Krisztust az ég felhőin eljönni. Mire késztessen mindez bennünket? Tanuljunk meg most különbséget tenni a fontos és a lényegtelenebb dolgok között. Az örökkévalóságra készülünk, és arra, hogy az Ő népeként képviseljük Krisztust. Mentsen meg az Úr bennünket a késői ráébredéstől a hangos kiáltás idején, hogy hiába a lámpás, igeismeretünk, eddigi tapasztalataink, mégsem tudunk világítani. Amikor tudjuk, hogy kevés idő van, ezt az időt használjuk fel arra, hogy szánjuk oda az életünket Isten munkájára, és hűségesebb szolgái legyünk. Segítsen az Úr bennünket ebben az elhatározásban, de abban is, hogy nemes terveinkben meg is maradhassunk, azokat kitartóan meg is valósítsuk.

Különösen fontos, hogy se lelketlen törvényeskedés, se a korlátozásoktól való félelem ne gyengíthesse a krisztusi lelkületű közösségépítés és evangéliumhirdetés munkáját.

Soós Attila: SERKENJ FÖL, SERKENJ FÖL, ÖLTÖZD FEL ERŐSSÉGEDET

Serkenj föl, serkenj föl, öltözd fel erősségedet, Sion, öltözzél fel ékességed ruháiba, Jeruzsálem, szent város, mert nem lép tebeléd többé körülmetéletlen, tisztátalan! Rázd ki magad a porból, kelj fel, ülj fel, Jeruzsálem, oldd ki magadat nyakad bilincseiből, Sion fogoly leánya! Mert így szól az Úr Isten: Ingyen adattatok el, és nem pénzen váltattok meg! (Ésa 52,1 3) 

Megragadó mindjárt a kezdés: Serkenj föl, serkenj föl! A második versben is felszólító igemódokat használ a próféta: Rázd ki magad a porból ülj fel oldd ki magad nyakad bilincseiből Nyilvánvaló, hogy mindez arra utal, a zsidó nép, az Isten népe nagy nyomorúságban van. A babiloni fogságra vitel árnyékát és az abból való szabadulás lehetőségét és sürgősségét jelzi előre a próféta. Az előző igehirdetésekben is hallottunk arról, hogy megújulásra van szükségünk.

Közösségünk jövője és eredményessége is igazán attól függ, hogy lelkileg megújulunk, felnövünk-e az idők jelei kihívásaihoz és feladataihoz, s el tudjuk-e végezni azokat a feladatokat, amelyeket Isten ránk bízott?

Aktuálisak ezek a sorok. Hozzánk kiáltanak, majd 2800 év távolából: Serkenj fel, serkenj fel, rázd ki magad a porból! Az Ige mondja: fel kell kelnünk, ki kell ráznunk magunkat a porból. Nem is olyan könynyű dolog. Talán a babiloni fogság is reménytelennek tűnt a zsidó nép életében, pedig ott voltak a próféciák a hetvenéves fogságról.

De a prófétáknak újra és újra figyelmeztetni és bátorítani kellett a népet, hogy van ebből a fogságból szabadulás ami akkor is reménytelenségnek tűnt.

Úgy gondolom, számunkra is vigasztalásra és hasonló bátorításra van szükség. Sokszor beszélünk ébredésről, és régóta hangzik a megújulásra, reformációra való felhívás.

A próféta mondja: oldd ki nyakad bilincseit, kelj fel, ülj fel, Jeruzsálem, rázd ki magad a porból. Tényleg nagy megkötözöttség, akinek nyakán is bilincs van, aki a porban fekszik. Még ha csak fel kellene kelnünk, de egyfajta közegellenállással is meg kell birkózni, a bilinccsel, a porral. Nem könnyű kijönni a nyomorúságból, a mélységből. Nagyon-nagyon mély állapotban van az Isten népe. Olyan fogságban van, ami szorongatja a nyakát.

LEGNAGYOBB SZÜKSÉGLETÜNK

Mi adhat erőt a felkeléshez, mit fog jelenteni számára a felébredés: Öltözd fel erősségedet, Sion, öltözzél fel ékességed ruháiba, Jeruzsálem, szent város, mert nem lép tebeléd többé körülmetéletlen, tisztátalan! Nemcsak a porból való kiemelkedésre, hanem valamibe való felöltözésre hív.

Tudjuk, hogy az öltözet mit jelent a Biblia szerint? Mi az erőssége a népnek, mivel tud legnagyobb hatást kifejteni környezetében?

A tanítással, a szavával?

Ékességének ruhája, ha Isten jellemét, a tiszta és ragyogó fehér gyolcsot magára ölti. Sok mindenről beszéltünk: bizottságok működéséről, hogyan lehetne szervezetileg is megújulnunk, a gyakorlatban hatékonyabban, rugalmasabban tevékenykednünk.

Ezek csak akkor fognak a gyakorlatban is működni és nem akarom a kérdéseket leértékelni és a helyes irányvonalat háttérbe szorítani, ha a mi jellemünk, a mi életünk Krisztus életéhez, jelleméhez tud hasonulni. Az erősség kifejezés azt jelenti itt, hogy öltözz fel, öltözzél fel ékességed ruháiba. Ezt nem magunknak kell kiszabnunk, nem nekünk kell elkészíteni, ezt Isten akarja ránk adni, mi csak felvehetjük.

"Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben, mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engem körül." (Ésa 61,10)

Így folytatja: Te szent város, nem lép többé beléd semmi tisztátalan. Jeruzsálemet szent városnak nevezi, ami most romokban hever, illetve romokban fog heverni. Van még reménysége a népnek, mert még mindig szent városnak nevezi Jeruzsálemet, és hogyha felölti magára azt az öltözetet, amit Krisztus akar ráadni, akkor továbbra is megőrizheti szent státusát. Továbbra is nevezheti így választottait. Félni fognak a népek tisztátalanságukban belépni a szent városba, mivel szent nép leszel.

(Vankó Zsuzsa bejegyzéséből)

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat