LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Az Úr Jézus mondja: „Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” János ev. 8,44

TETOVÁLÁS BÉLYEGÉVEL MEGKÖTÖZVE ISTEN ELLENSÉGEIHEZ - SÁTÁNHOZ !

Tetoválás és piercing - ártatlan divat? Becslések szerint Németországban már több mint hárommillió ember tetováltatta magát, és ez a szám állandóan emelkedik. A kígyóktól, tündérek és halálfejektől el a rózsákig ezerféle motívum létezik. Ezek a - divatos kifejezéssel nevezett - tetoválások különösen a fiatalok körében nagyon népszerűek. Az egyik napilap már 1996-ban ezt írta – „Bőrre menő képek" címmel: „A testkultusz rajongói a mintegy 2000 tattoo-stúdióban keresik az új kihívásokat, a végső kábulatot. Minden megengedett, ami tetszik; testfestészet (body painting), orrgyűrűk, piercing (testékszer) a test bármely részén.”
Egyidejűleg egyre bizarrabb formában kínálják ezeket a dolgokat, melyek részben fájdalmasak is. Az egyik irányzat a „branding” amelynél az „áldozatoknak" elég sokat el kell viselniük, amikor egy 1000 °C -ra felhevített pecsétet nyomnak a bőrükre. A még keményebbek számára létezik a „tuckering”, melynek során fémkapcsokat szúrnak a bőrbe. Divatba jött az orrba, a köldökbe vagy az intim testrészekbe szúrt gyűrű.

A tetoválást amit korábban büntetés, megalázás, csonkítás, rabszolgák megjelölésének módszereként alkalmaztak, és így is tartottak számon, az ma „menőnek" számit, és növekvő számú rajongói táborra tesz szert. Elképzelhető, hogy ez az irányzat annak a Jele, hogy az ember tudatosan vagy nem tudatosan rabszolgaként valaki másnak a rendelkezésére bocsátja magát?
A Biblia beszél egy láthatatlan rabszolgatartó létezéséről, aki a által magához láncolja az embereket, és akit „e világ istene” névvel is illet (János 8,44 és 2Korinthus 4,4).

„Aki elvesznek, akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát, Aki az Isten képe.” 2Korinthus 4,4

Az Úr Jézus mondja: „Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” János ev. 8,44

A tetoválás korábban az alvilág védjegye volt, és különösen az elítélt rabok alkalmazták előszeretettel. Ezeket a szokásokat a természeti népektől vették át, akik mindenekelőtt vallási és kultikus okokból végeztek ilyesfajta beavatkozásokat a bőrükön. Isten Igéje kifejezetten megtiltja a test bevagdosását is (3Mózes 19,28; 21,5), ami a mai kifejlett technikák és módszerek elődjének tekinthető.


„Ti az Úrnak, Isteneteknek a gyermekei vagytok. Ne vagdaljátok hát össze magatokat halottakért, a homlokotok fölött se nyírjátok le a hajatokat.” (5Mózes 14,1)


A 3Mózes 19:28 szó szerinti fordítása így hangzik: „Testeteket a holt emberért meg ne hasogassátok, se égetéssel magatokat meg ne bélyegezzétek. Én vagyok az Úr.”


Az 1600-as években készült KJV (King James Version) bibliafordítás szerint: „Ne … bélyegezz jeleket magadra!”

A tetoválás terjedése együtt jár a pogány, ezoterikus áramlatok felvirágzásával. Ennél fogva figyelemre méltó, hogy a Biblia Istennek a népek feletti ítéletével kapcsolatban beszél ezekről a praktikákról (Jeremiás 41,5; 48,37}.

Ezért a keresztényeknek tartózkodniuk kell a tetoválás bármilyen formájától!


Az egyik tájékoztató füzet így ír erről a témáról: „Lelkigondozók a megmondhatói, hogy azok a tetovált emberek, akik Krisztushoz találnak, újra meg újra „ösztönösen” érzik, hogy bőrrajzolataik nem illenek Isten gyermekeiként elfoglalt helyzetükhöz.”

A Jelenések könyvében szerepel egy prófécia, miszerint az utolsó időkben sokan magukra veszik a fenevad bélyegét. Tehát bárhogyan is történik majd az emberek megjelölése, egyfajta „globális tetoválásra” kerül sor. „Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek. És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.” (Jelenések 13,16-17)


„És harmadik angyal is követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére. Az is iszik az Isten haragjának borából…. És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, akik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi.” (Jelenések 14,9-11) Sajnos a dolgok mai állása alapján az a benyomásunk, hogy ebben a nemzedékben egyre kisebb lesz a tartózkodás egy ilyesfajta „megbélyegzéssel” szemben."

 

forrás:

https://www.youtube.com/watch?v=wja52WyBRaE&feature=share

 

 FIGYELEM !

A világ gonosz szellemének (Sátán) embertömegek megkötözése a saját jelével !
Az Úr Jézus mondja: „Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.”

A mondat végén mindig pont van, DE AZ ÉLETÜNK VÉGÉN AMIKOR MEGHALUNK, Isten nem egy pontot tesz, hanem kettős pontot:
ÖRÖK ÉLET VAGY ÖRÖK KÁRHOZAT ?

A VÁLASZTÁS SZABAD AKARATOD, TE MIT VÁLASZTASZ, NÉZD MEG !

https://www.youtube.com/watch?gl=CO&v=Wz2ZFLMVivc&hl=es-419&oref=https%3A%252+%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3DWz2ZFLMVi&has_verified=1

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 104
Tegnapi: 147
Heti: 406
Havi: 4 581
Össz.: 500 485

Látogatottság növelés
Oldal: TETOVÁLÁS
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »