LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Gondolatok a vezetésről

 

„Mert akiket Isten Szelleme vezet, azok Isten fiai. Hiszen nem a rabszolgaság szellemét kaptátok ismét a félelemre, hanem a fiúság szellemét, mely által kiáltjuk: „Abba, Édesatyánk!” (Róma 8,14-15, Konkordáns fordítás).

„Mihelyt pedig fiakká lettetek, kibocsátotta Isten az Ő Fiának Szellemét a szíveinkbe, aki így kiált: „Abba! Édesatyánk!” (Gal 4,6; Kf.)

Mindannyian megkapjuk a gyermekség szellemét, amikor a Szent Szellem a szívünkbe költözik, s ez annak mértékében mélyül egyre inkább, amennyire a régi életet annak minden szolgai félelmével a kereszthez hozzuk és Krisztus halálába helyezzük; azt mondhatjuk tehát, hogy a Szent Szellem vezetése azoké, akik egyre inkább kisgyermekké lesznek. Mindaddig, amíg a feltámadott Úrral egységben, Jézus Szellemének folyamatos áradását kapjuk, egyre inkább megtanulunk gyermekekként az Atyával járni – hűséges Szellemétől való függésben, amellyel kicsinyeit vezeti, és akaratában megtartja.

A Szent Szellem soha nem indít az írott Igével ellentétes dolgokra; az Igében és az Isten gyermekében lévő Szellem mindig összhangban van.

A Szellem tanúbizonysága mindig a miénk, ha Isten akaratában járunk. Képesnek kell rá lennünk gyorsan felismerni az Ő pecsétjét, amikor leteszteljük minden egyes lépésünket, és ébernek, hogy a legelső gyanús jelre engedelmeskedjünk, amely azt sejdíti, hogy nem az Ő akarata szerint mozdultunk. A Szellemnek mindig határozott célja van az iránymutatásaival, és nem pazarolja fölöslegesen sem az idejét, sem az erejét azoknak, akiket vezet.

Nem helyénvaló, ha tévedhetetlenül meg vagyunk győződve minden egyes lépésünkről a vezetést illetően. Jobb csendesen járni Istennel, és hagyni, hogy Ő a Maga által választott módon bizonyítsa be másoknak, mennyire gyakorlott kézzel bánik velünk.

Ha Isten megmutatta nekünk a ránk vonatkozó tervét, vigyázzunk, hogy ne mi határozzuk meg az időzítést, se ne feltételezzük, hogy minden azonnal megvalósul. Ne feledjük, hogy tévedhetünk a terv valós mibenlétét illetően, és könnyen anyagiasíthatjuk, ami pedig szellemi.

Óvakodjunk „szövetségkötés” címén üzletelni Istennel! „Ha Te…, akkor én..!” A későbbiekben az ilyen szerződés megbilincselheti a lelket, és nem lesz képes felismerni Isten friss kijelentéseit. Ő annyit ígért, hogy mindig csak a következő lépést mutatja meg.

Sohase féljünk elismerni, ha hibáztunk! Isten Szelleme ott lakozik, ahol becsületes őszinteség van. Hiszen csak cserépedények vagyunk, a Szellem vezetése pedig oly könnyen ellenőrizhető. Sokkal jobb rájönni, hogy tévedtünk, mint hogy szégyent hozzunk Istenre azzal, hogy olyasmit tulajdonítunk Neki, amit mi csináltunk, félreértésből.

Ne várjunk különleges vezetésre, amikor csak Isten írott Igéjét kell ismernünk! Az Apostolok cselekedeteiben megvalósulva láthatjuk a Szellem hatalma alatti és az Istennek teljesen átadott élet általános alapelveit; Pál apostol leveleiben pedig a Szellem gondolatainak a mindennapi élet gyakorlati részleteire kiterjedő alkalmazását figyelhetjük meg. Szorgalmasan kutassuk az Írásokat, és a kapott világosságnak megfelelően azonnal engedelmeskedjünk is.

Beleeshetünk abba, hogy annyira meg akarjuk tudni, hogy „Mi Isten akarata?”, hogy közben elmulasztjuk megtenni azt. Ha teljesen átadtuk az életünket Neki, bízhatunk benne, hogy akarata szerint fogja bennünk munkálni tervét óráról órára, nekünk csak az adott pillanat feladatainak kell teljes szívből nekifeszülnünk (Fil 2,13).

Istennek ne csak az indítására, de a visszatartására is figyeljünk! „De Jézus Szelleme nem engedte őket” (ApCsel 16,7). A „hang” csak akkor hallatszik majd, ha „elhajolsz” (Ézs 30,21): ha egyenesen az Ő akaratának ösvényén járunk, Atyánk ezt mosollyal nyugtázza, és a szívünk békességben van.

Az írott Igét a Szellemnek kell megvilágosítania számunkra. Ha a saját gondolatainkkal telve közelítjük meg, a saját elképzeléseinket fogjuk beleolvasni is. Alázattal várjunk Istenre, hogy a saját könyve értelmezését nekünk kijelentse.

Soha ne kapkodjunk! Mindig van idő mindarra, ami Isten akaratában szerepel. Az egyik nap várakozása fényt deríthet olyasmire, amiből kiderül, hogy milyen közel voltunk hozzá, hogy valami súlyos hibát kövessünk el. Az Istennel való járás igen lassúnak tűnik, hatásaiban azonban nagyon is erőteljes, mert nincs benne kárba veszett energia.

A teljesen Isten hatalma alatt lévő lelkeknek a Szent Szellem mély nyugodalmat ad minden dologban, amely egyetértésben van az Ő gondolataival. Legbiztosabb, ha soha nem hozunk meg olyan döntést, amellyel kapcsolatban nincs tökéletes békessége a szívünknek és gondolatainknak.

 

VEZETÉS NEHÉZ IDŐKBEN

  1. Határozottan bízzuk a különleges nehézséget Istenre! „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik” (Zsolt 37,5).

  2. Erős hittel kapaszkodjunk Isten hűségébe, sosem feledve, hogy Ő az Atya, és mint ilyen, mindig képes gyermekét vezetni. „Aki Isten elé járul, hinnie kell (…) és megjutalmazza azokat, a kik Őt keresik” (Zsid 11,6).

  3. Figyeljünk rá, hogy minden személyes elképzelésünket őszintén, szívből letegyük, és készek legyünk rá, hogy Isten úgy vezessen, ahogyan Ő látja jónak.

  4. „Az igazságszeretőket becsületességük vezeti” (Péld 11,3).

  5. Isten akarata minden útmutatásának a jelenlegi világosságunk (megértésünk) szerint engedelmeskedjünk!

  6. Bízzunk a Szent Szellemben, hogy Ő adjon nekünk ép és józan gondolkodást, és így vizsgáljuk meg az adott nehézséget minden szemszögből; elsőként, hogy miképpen érinti Isten királyságát, másodikként, hogyan érinti a mások iránti feladatainkat, harmadikként pedig, hogy hogyan érint minket (Zsolt 25,9).

  7. Hagyjuk az egészet az Úrra, annak nyugodt bizonyosságával, hogy Ő munkálkodik, mi pedig közben végezzük el a következő előttünk álló feladatot (Zsolt 32,8; Mt 9,28-29).

forrás:

https://hitunkcelja.wordpress.com/2015/03/24/gondolatok-a-vezetesrol/

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 38
Tegnapi: 213
Heti: 570
Havi: 2 068
Össz.: 503 957

Látogatottság növelés
Oldal: VEZETÉSRŐL
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »