LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

IDŐK JELEI:

Megvalósulás útján a “keresztény Európa”.

10-szarv

Tíz évvel ezelőtt (2008 február) járta be Európát egy politikai indításból kiinduló terv. Legyen Európa keresztény identitású képződmény. Nézzünk rá kissé az akkori hírekre a bibliai próféciák szemszögéből!

Egyértelmű prófécia szól a Szentírásban arról, hogy a végidő végső szakaszában újból vallási uralom valósul meg Európában: az egységesült Európa ismét pápai irányítás alá kerül. Mintegy visszatér a középkor.

„A tíz szarv pedig, amelyet láttál, tíz király, olyanok, akik még birodalmat nem kaptak, de hatalmat kapnak mint királyok egy óráig a fenevaddal. Ezeknek egy a szándékuk, erejüket és hatalmukat is a fenevadnak adják… Mert Isten adta azoknak szívébe, hogy az ő szándékát cselekedjék, egy szándékon legyenek, és adják az ő birodalmukat a fenevadnak, míg betelnek az Isten beszédei.” (Jel 17,12–13. 17

)pdvd_075

A „tíz király” az egykori Római Birodalom területén létrejövő utódállamokat jelképezi – ez egyértelmű a Dániel könyvében és a Jelenések könyvében olvasható próféciák szövegösszefüggései alapján.

A prófécia külön kiemeli, hogy a tíz király nem a középkor eleji tíz király, akikről Dániel könyve 7. fejezetében olvashatunk, hanem azok az európai hatalmak, amelyek a pápasággal együtt, vele egyidejűleg Jézus megjelenése előtt jutnak jelentős hatalomhoz.

Az alább közölt friss (2008. februári) hírek arra ébresztenek rá bennünket, hogy hirtelen igen közel kerültünk e prófécia megvalósulásához.

„Nicolas Sarkozy francia elnök kiállt »Európa keresztény gyökereinek« elismerése mellett. Saját politikai pártjának találkozóján Sarkozy kijelentette, hogy az Európai Unió vezetői hibáztak, amikor kizárták az EU alkotmányos szerződéséből a kereszténységre történő konkrét utalást. »Hibáztunk, amikor hátat fordítottunk a múltnak, és bizonyos értelemben saját gyökereinknek, melyek nyilvánvalóak mindenki számára« – mondta Sarkozy. II. János Pál és XVI. Benedek pápa érveit visszhangozva a francia vezető leszögezte, hogy a keresztény kultúrába fektetett alapok nélkül az Európai Unió nem áll szilárd alapzaton.

»Ha elutasítjuk a múltat, nem vagyunk készek a jövőre« – jelentette ki Sarkozy. Ismeretes, hogy az EU keresztény identitásáról, illetve ezzel kapcsolatban az alkotmányról szóló vitában Franciaország számított eleddig a legjelentősebb, leküzdhetetlen akadálynak az egyházi-vatikáni törekvések előtt.” Ez a bástya most ledőlt.

(Lásd:

http://www.cwnews.com/news/ viewstory.cfm?recnum=56318)

„Az »Európa Krisztusért!« kezdeményezést különböző felekezetű keresztények indították el… Német jog szerinti független szervezetként alapították 2005 júliusában. A lehető legtöbb mozgalommal való együttműködésre törekszik.»Európa, légy önmagad!« – idézhetnénk II. János Pál pápa felszólítását. Mégis azt látjuk, hogy számos keresztény passzivitásba burkolózik. Az »Európa Krisztusért!« szeretné kiszabadítani a keresztényeket ebből az önként, illetve sokszor kényszerből vállalt szellemi karanténból. Az lehet a mozgalom résztvevője, aki elfogadja az Európa Krisztusért Chartát, és vállalja, hogy naponta egy Miatyánk elimádkozásával fohászkodik Európa jövőjéért. Lehetőleg délben.

A kezdeményezés jelmondata: Igen, én is egy keresztény értékeken alapuló Európáról álmodom, és ezért imádkozni is szeretnék!”

(Lásd:

http://www.europe4christ.net/ ndex.php?id=68&L=4)


„Az Egyetemes Imahét alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten hirdette meg Tőkés László európai parlamenti képviselő a »Keresztény Európát!« elnevezésű programját a Budapest-józsefvárosi Jézus Szíve római katolikus templomban. Ennek elsőrendű célja az unió keresztény identitásának építése és erősítése.

A Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Esztendejének keretében a képviselő hármas javaslatcsomagot nyújtott be Hans-Gert Pöttering EP elnöknek, melyben indítványozta, hogy rendezzenek nemzetközi Biblia-kiállítást az Európai Parlamentben, a hazai »Biblia éve« kapcsán… Ezek mellett indítványozta, hogy szervezzenek konferenciát »Kereszténység és Európa« címen, a vallások közötti ökumenikus párbeszéd érdekében.

Az EP-képviselő szorgalmazza XVI. Benedek pápa meghívását az Európai Parlamentbe. A kezdeményezést támogatja az Európai Néppárt Magyar Delegációja, Schmitt Pál elnökkel az élen. Keddi találkozásuk alkalmával Tőkés László Joseph Daul néppárti frakcióvezető támogatását is kérte a rendezvénysorozat létrejöttéhez.”

(Lásd: http://www. mno.hu/portal/539975)image

„Az erdélyi magyar egyházfők üdvözlik és teljes támogatásukról biztosítják Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő azon vállalását, hogy a »Keresztény Európát!« elnevezésű programja keretében a keresztény identitást és szellemiséget erősítse Európában, illetve a keresztény örökségünkből származó értékrendet érvényesítse az Európai Unióban és az Európai Parlamentben.

Ugyanakkor tisztelettel felkérik valamennyi európai parlamenti képviselőt, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák Tőkés László EP-képviselő vonatkozó célkitűzéseit. Az erdélyi magyar egyházvezetők örömmel értesülnek arról, hogy Tőkés László EP-képviselő a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Esztendejének keretében önálló javaslatcsomagot terjesztett az Európai Parlament elnöksége elé, és teljes támogatásukról biztosítják:
(1) a nemzetközi Biblia-kiállítás megrendezését az Európai Parlamentben,
(2) a »Kereszténység és Európa« című kettős konferencia – brüsszeli és erdélyi – megrendezését a vallások közötti valódi ökumenikus párbeszéd érdekében, illetve
(3) Őszentsége XVI. Benedek pápa meghívását az Európai Parlamentbe.” (Aláírták a romániai katolikus, református, evangélikus, unitárius és baptista egyházak vezetői 2008. február 5-én;

lásd:

http://erdely.ma/dokumentum.php?id=32663)

Isten kegyelme tarthatja csak vissza még valameddig az igencsak fújni akaró szeleket (Jel 7,1–3). Imádkozzunk közösségünk megújulásáért sokkal odaadóbban, mint eddig tettük, hogy felébredjünk alvásunkból, felkészüljünk a megpróbáló időkre, és elvégezhessük az evangéliumhirdetés ránk bízott feladatát!

„Az idők végén Sátán szolgáinak tevékenysége szerfelett megélénkül. Isten szolgái tevékenységének is ennek arányában kell megelevenednie… A reformáció, amelyet az Úr kíván, még nem következett be. Akik Isten ellenőrzése alá helyezik magukat, hogy Ő vezesse és irányítsa őket, azok átveszik az események lépésütemét… Legyen nagyobb hite az egyháznak! Serkentsen igyekezetre az a tudat, hogy mennyei szövetségeseink vannak, kimeríthetetlen erőforrások állnak rendelkezésünkre, és kimondhatatlanul fontos az a munka, amelyben részt veszünk. Vezetőnk pedig mindenható hatalommal rendelkezik.”

(Ellen G. White: 1888-as anyagok/Kiben bízhatunk?, IV., 1801–1802. o.)
AZ IDŐK JELEI 2008/1.

 

https://denesotto.hu/2018/09/az-idok-jelei-megvalosulas-kuszoben-a-kereszteny-europa/

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 73
Tegnapi: 265
Heti: 640
Havi: 4 815
Össz.: 500 719

Látogatottság növelés
Oldal: IDŐK JELEI
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »