LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

A hagyomány, a Szentírás és a Gyülekezet – David Bolton  

 

“Nagy várakozással és nem kevés izgalommal vágok bele egy olyan témába, aminek hiszem, hogy nem lehet túlhangsúlyozni a Gyülekezettel kapcsolatos jelentőségét sem a múltban, sem a jelenben, sem a jövőben. Megkockáztatom, hogy azt mondjam: a két leghatásosabb erő, ami valaha is munkálkodott az egész történelem során az a Szentírás és a hagyomány, és nagymértékben felelősek a gyülekezetek mai helyzetéért.”

Isten akarata szerint a Szentírásnak kell vezetnie a “táncban” és a hagyománynak pedig követnie !

A hagyomány csak akkor rendelkezik hatalommal, ha azt a Szentírás támogatja.

A hagyomány hatása azonban önérvényesítő és önreklámozó és ezért gyakran önálló életet él. Amikor ez megtörténik, akkor megkérdıjelezi a Szentírás hatalmát és önálló erıvel fog rendelkezni és helyet kap azoknak az életében, akik a hatása alá kerülnek. A hagyomány tehát a Szentírás egyik legmegtévesztőbb és leglázadóbb vetélytársává válik.

olvassd el:

https://keskenyut.files.wordpress.com/2014/11/a-hagyomc3a1ny-a-szentc3adrc3a1s-c3a9s-a-gyc3bclekezet.pdf

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 77
Tegnapi: 265
Heti: 644
Havi: 4 819
Össz.: 500 723

Látogatottság növelés
Oldal: HAGYOMÁNY VAGY
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »