LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Tanulmány az utolsó időkről, az Antikrisztusról és munkájáról.

Nochta Pál Attila és Doma Zsolt

A magukat karizmatikusnak vagy evangéliuminak valló felekezetekben régebben gyakran tanítottak e témáról, de mostanra mintha már aktualitását vesztette volna az Antikrisztusról és munkájáról szóló vizsgálódás. Ha mégis szóba kerülne e nem éppen népszerű téma, akkor is csak a régi tanításokat mondják el vagy írják le újra és újra. E tanítások többsége igazságon alapszik, viszont nem a mostani korszak embereinek szól. Minden korszaknak ugyanis megvannak a maga Istentől ihletett tanításai, hogy az adott korszakban élő hívők ezek által felfegyverkezhessenek azokkal az igazságokkal,melyek segítségével képesek szembe nézni az őket érő kihívásokkal. Minden korszaknak megvannak a maga kihívásai, nem igen tudunk arról, hogy akár több korszakon át is ugyanazon kihívásokkal néztek volna szembe az egymást váltó nemzedékek. Itt természetesen nem az Ördög személyére gondolunk, hiszen az ő természete mindig ugyanaz, mindegy, hogy mondjuk 1334-et vagy 2004-et írunk. Ebben a tekintetben nincs is különbség a korszakok között, az Ördög természete ellen minden korszak hívőjének ugyanúgy fel kellett vennie a harcot, mint ma nekünk, hiszen az Ördög akkor sem volt se jobb, se rosszabb, mint most. Amikor mi kihívásokról beszélünk, akkor ezen mindig az Ördög munkáját értjük, melynek lényege és célja persze mindig ugyanaz volt, de a módszerekben igenis történtek változások. Sok keresztény abban a súlyos tévedésben van, hogy az Ördög soha sem tud újat mutatni. Ezt gondolni hatalmas tévedés, mert ez az állítás csak részigazság, mert az Ördög igenis tud újat mutatni, mégpedig a módszerekben. Céljai természetesen ugyanazok maradnak, de ő is tudja nagyon jól, hogy a célok eléréséhez szükséges módszereken változtatnia kell. Például a mostani korszakban már nem alkalmazhatja az előző korszakban használt módszereket, mert azok lelepleződtek, és az Ördög abban a pillanatban amint lelepleződik, már el is vesztette a csatát, ezért kezdhet mindent elölről. Az Ördög nem tud győzni, ha leleplezik őt. Ezért úgy szereti a látványos dolgokat is megjelentetni, hogy személye közben titokban, háttérben maradjon, mintha ő nem islétezne. Ezen írás közzétételével nem az a célunk, hogy előtérbe helyezzük az Ördög személyét, hanem az, hogy Isten igéjének fényében leleplezzük, mert csak így tudhatjuk meg valójában, mivel szemben kell ellenállást kifejtenünk a mostani korszakban. Nem akarjuk azonban elkövetni azt a hibát, hogy átmegyünk az ellenség táborába, így próbálván meg tanulmányozni és leleplezni munkáját és szándékát. A kikémlelés nekünk Isten embereinek csak akkor lehet feladatunk, ha el kell foglalnunk egy adott területet. Nem feladatunk azonban az, hogy állandóan azt kémleljük, mi a Sátán legújabb trükkje. Ezt a módszert ugyan megpróbálták alkalmazni például a Rákóczi-féle szabadságharcban is, és az néhány éven belül el is bukott, mert az osztrák hadsereg erősebb volt, egy erősebb sereget pedig nem lehet pusztán a módszereinek kikémlelése által legyőzni. Ha ez igaz a fizikai világban, akkor mennyivel inkább igaz a szellemvilágban, amely meghatározóbb, mint a fizikai világ, sőt, valójában a szellemvilág határozza meg a fizikai világot. Ha ugyanis Isten ereje nélkül, csupán önkéntes alapon kezdjük el tanulmányozni az Ördög munkáját, akkor ezzel nem teszünk mást, mint megismerjük saját vereségünk előzményeit. Valójában azt tanulmányozzuk ilyenkor, hogy miként fogjuk majd elveszíteni a csatát. Egészen más dolog azonban, ha Isten akarata és ereje által tanulmányozzuk a Sátán munkáját. Ilyenkor ugyanis nem önként, saját szakállunkra végezzük ezt a tanulmányozást, hanem maga Isten az, aki tanítani kezd minket ezekről, mert mindent-tudó lévén tudja, hogy valamilyen veszély leselkedik ránk. Komoly veszélyek leselkednek ránk a mostani korszakban is, ezért írtuk meg ezt a tanulmányt. Hitünk szerint e tanulmánnyal Istennek az a célja, hogy felrázza, és még az eddiginél is nagyobb Isten-keresésre késztesse az olvasót.

Könyvünkben sokat írunk az Antikrisztus munkájáról, tevékenységéről, amit elsősorban úgy jellemzünk, hogy a Sátán tíz fő tevékenysége. Tesszük ezt azért, mert a Sátánt és az Antikrisztust valójában egynek tekintjük, hiszen az Antikrisztus valójában a Sátán megtestesülése. Bár mi tíz fő tevékenységről írunk, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne még ennél is többet találni. A mi esetünkben inkább arról van szó, hogy az általunk leírt tíz fő tevékenységet tartjuk a legfontosabbnak, a legaktuálisabbnak a mostani korszakban, amelyben éppen(hogy) élünk. Szerintünk ugyanis most éppen olyan korszakban élünk, mint amilyenben Jeremiás próféta és írnoka, Bárúk is élt. Ezt mondta Bárúk: "...oh jaj nekem, hogy hozzá tett az Örökkévaló bánatot a fájdalmamhoz; elfáradtam nyögésemben és nyugalmat nem találtam!". Az Úr pedig ezt mondta Bárúknak Jeremiáson keresztül: "Így szól az Örökkévaló: íme amit építettem, azt lerombolom, amit elplántáltam, azt kiszakítom, és az egész földet illeti ez; és te kérsz magadnak nagy dolgokat, ne kérj, mert íme én veszedelmet hozok minden halandóra, úgymond az Örökkévaló, de adom neked zsákmányul a lelkedet mindazon helyeken, ahová mégy." (Jeremiás. 45,3-5. IMIT Biblia.).

Ezt a tíz fejezetet még kiegészítettük egy tizenegyedik fejezettel is, amelyben az Úr visszajövetelét közvetlenül megelőző időkkel kívánunk foglalkozni. Tanulmányunkat 2004-ben kezdtük írni, és két éven át több hónap megszakítással írtuk, mert azon igyekeztünk, hogy írásunk megalapozott és aktuális legyen minden olvasó számára. Amikor készítettük ezt az írást, gyakran könyörögtünk Istenhez azért, hogy leheljen ránk és minden a Tőle való ihletettségből származzon. Most azért imádkozunk, hogy az az Isten, aki minket is megsegített írás közben, segítse meg az olvasót is, hogy megértse a könyvben leírt gondolatokat. Az a mi kérésünk Istenhez, hogy a Szent szellem leheljen rá mindenkire, aki olvassa ezt az írást, hogy Isten szerinti megértést nyerjen az általunk közölt gondolatokból.

 

Sátán tíz fő tevékenysége:

I. Sátán el akar minket fordítani Krisztusba vetett hitünk egyszerűségétől.

"Félek azonban, hogy amint a kígyó megcsalta Évát ravaszságával, úgy tántorodnak el a ti gondolataitok is a Krisztus iránti őszinte és tiszta hűségtől. Mert ha valaki odamegy hozzátok, és más Jézust hirdet, nem akit mi hirdettünk, vagy más lelket (szellemet) fogadtok be, nem akit kaptatok, vagy más evangéliumot, nem amelyet elfogadtatok, azt szépen eltűritek." /2.Korintus 11,3-4. Protestáns fordítás/

"Félek azonban, hogy mint ahogy a kígyó csalárdságával rászedte Évát, a ti szándékaitokat is megrontja azzal, hogy eltérít titeket a Krisztus iránt való őszinteségtől és tisztaságtól. Mert ha egy jövevény más Jézust hirdet, akit mi nem hirdettünk, vagy más szellemet kaptok, akit nem kaptatok, vagy más örömüzenetet, melyet nem fogadtatok el, szépen elviselitek." /Csia Lajos/

"de félek, hogy amint a kígyó becsapta (megcsalta) Évát ravasz mesterkedésével, megromlanak a ti gondolataitok is és elfordít titeket a Krisztus iránti egyszerűségtől és tisztaságtól, mert ha valaki jön és más Jézust hirdetne, akit mi nem hirdettünk, vagy másféle szellemet kapnátok, mint amit kaptatok, vagy másféle örömhírt, amilyet nem fogadtatok be, szépen elviselnétek," /Vida Sándor/

"Félek azonban, nehogy a kígyó, aki ravaszkodásával megcsalta Évát, valamiképpen a ti gondolataitokat is megrontsa, és elfordítson attól az egyszerűségtől és tisztaságtól, amely a Krisztusban van. Ha ugyanis hozzátok jön valaki és más Jézust hirdet, akit mi nem hirdettünk, vagy más szellemet fogadtok be, amit nem általunk kaptatok, vagy más evangéliumot, amit nem tőlünk vettetek be, azt bezzeg eszményi módon eltűritek." /Balázs Károly/

Dávid ismerte Isten szívét, ezért így szól hálaimájának két mondata: "Tudom Istenem, hogy te a szíveket vizsgálod, és gyönyörködsz az őszinteségben (szó szerint egyenességben). Én mindezt (a hatalmas mennyiségű kincset a templom számára) őszinte szívvel, önként adtam, és most örömmel látom, hogy önként adakozott neked néped, amely itt összegyűlt." /1.Krónika 29,17. Protestáns fordítás/

Az Ördög valóban azt akarja, hogy mi elforduljunk Istentől, de ő ezt természetesen nem fogja közölni velünk, hiszen nagyon is tisztában van megtérésünk valóságával. Emlékszik rá, hogy volt egy nap, amelyen újjászülettünk, és ő is hallotta, amikor megfogadtuk Jézusnak, hogy mindig követni fogjuk őt, és hűségesek leszünk Istenhez egészen a halálunkig. Sátán világosan látja, hogy Isten elhagyására nem tudna rávenni minket, hiszen melyik keresztény hagyná el Istent egyik napról a másikra? A gonosznak azonban erre is van megoldása. Ő bőven megelégszik azzal, ha rá tud venni minket arra, hogy elforduljunk az egyszerű, őszinte hittől, és ennek eléréséhez legalább háromféle eszköze is van. Ha ezt el tudta érni az életünkben, akkor innentől fogva könnyebb dolga van velünk, sőt egy idő után szolgálatába is állíthat minket anélkül, hogy erre mi rájönnénk. Elfordítani a hívőt, az egyszerű és őszinte hittől. Igen, valójában ez az első ajtó, amit az Ördög mindenképpen nyitva szeretne látni, hiszen ha nincs egyszerű és őszinte hit, akkor neki nyert ügye van. Miért? A válasz kézenfekvő: hogy elmaradjon az engedelmesség. Az engedelmesség elmaradásáról már rögtön a Biblia elején olvashatunk egy jól ismert történetet a Mózes I. könyvének 3. fejezetéből. Itt rögtön megtaláljuk a Sátán első hittől elfordító eszközét is, mely nem más, mint az Úr igéjének, jobban mondva aktuális kinyilatkoztatásának, vagyis "rhémájának" megkérdőjelezése.

"A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az ÚRisten alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek[2], mert meghaltok. De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz." /1. Mózes 3,1-5./

A helyzet egyértelmű. Isten megteremtette Ádámot és Évát, majd adott nekik egy Igét, de ezt úgyis mondhatnánk, hogy adott nekik egy "rhémát" (a görög "rhéma" kifejezés magyar jelentése: "beszéd, mondás, kijelentés, jövendölés, hír, hirdetés, parancs, megbízás, meghagyás"). A keresztények számára ez Isten aktuális kinyilatkoztatását (kijelentését) jelenti. Tehát, miután Isten megteremtette Ádámot és Évát, "rhémát" adott nekik, mégpedig egy nagyon egyszerű "rhémát", mely arról szólt, hogy a kert bármelyik fájáról ehetnek, kivéve a jó és gonosz tudásának fájáról. Ez a "rhéma" elégséges lehetett volna az első emberpár számára ahhoz, hogy általa hűségesek maradjanak Istenükhöz, és ellenállhassanak a gonosznak. Mit tett az Ördög? Megkérdőjelezte a "rhémát". "Csakugyan azt mondta Isten, hogy ...?" Isten tényleg ezt mondta? Ezt a kérdést a mai napig is felteszi az Ördög minden hívőnek, mégpedig a saját gondolatain keresztül. Az Ördög ma is megtámadja az elménket, hogy belénk plántálhassa a kételkedés magvait. Csűri-csavarja a dolgokat, hogy felépíthesse bennünk a kételkedés falait. "Valóban azt mondta Isten?" "Ezt tényleg Isten mondta?" Az ilyen kételyt támasztó gondolatokra még csak figyelnünk sem szabad az olyan helyzetekben, amelyekben egyértelmű, hogy Isten szólt hozzánk. Évának nem lett volna szabad beszélgetésbe elegyednie a kígyóval, így elkerülhette volna azt, amiről a 2.Korintus 11.-ben olvashatunk, vagyis a megcsalattatást. A kígyó ugyanis becsapta Évát, amikor rossz színben tűntette fel előtte Istent. "Isten tulajdonképpen rosszat akar neked, azért nem engedi, hogy ehess a fáról." - mondja Sátán. Éva pedig ezt elhitte, hiszen ha nem hitt volna a kígyónak, akkor nem evett volna a fáról. Sátán a mostani időkben is alkalmazza ezt a módszert. Először kételyt támaszt bennünk Isten aktuális kinyilatkoztatásával (rhémájával) kapcsolatban azáltal, hogy minden módon igyekszik megkérdőjelezni azt. Miután ez sikerült neki, ő kezdi el megmagyarázni számunkra az adott kinyilatkoztatást, hogy így felépíthessen bennünk egy hamis istenképet. Mi a célja ezzel? A válasz nagyon egyszerű: hogy elmaradjon az engedelmesség. Ez most is súlyos probléma. Isten szól bizonyos emberekhez, ők pedig ahelyett, hogy egyszerűen és őszintén hinnének Isten szavának, elkezdik azt elemezni, és végül elmarad a legfontosabb dolog, az engedelmesség. Mi egész gyülekezeteket láttunk ezen a ponton elbukni. Még most is megdöbbenünk azon, hogy keresztények tömegei szégyenletesnek és megvetendő magatartásnak tartják az Isten igéjébe vetett egyszerű és őszinte hitet, ez a hit ugyanis nem akar kielemezni és megmagyarázni, hanem egyszerűen csak engedelmeskedik Istennek. Az ilyen őszinte embereket azonban mindig is őrülteknek, rajongóknak és fanatikusoknak tartották, mégpedig első sorban a langyos, világgal megalkuvó keresztények, a világ fiairól már nem is beszélve. Az egyházszervezetek inkább építenek hatalmas templomokat és nagyhírű teológiai intézményeket, hogy elfogadtassák magukat azzal a világgal, amely teljesen a Gonoszban vesztegel (fetreng, fekszik) /1.János 5,19./, és ostobaságnak tartja az Igébe vetett egyszerű hitet, csak ne kelljen engedelmeskedni, mert akkor át kell élni a világból jövő gyűlöletet. A teológusok nagy tömege jól ért a kinyilatkoztatásba vetett hit megkérdőjelezéséhez, jól tudják az ilyen emberek, hogyan kell az igét elemezni és megmagyarázni, jól tudják, hogyan kell felépíteni a kételkedés várait, és végül kitűnő hamis istenképet tudnak minderre ráépíteni. Sajnos a teológián mást nem nagyon tanulhatsz meg azon kívül, hogy amit Isten mondott, azt ő nem is úgy gondolja, ahogyan mondta. A mostani időkben, keresztények tömegei nem tudják, mit is jelent naponta táplálkozni az Igéből, milyen módon lehet megtapasztalni Isten természetfeletti jelenlétét a Biblián keresztül, hogyan lehet kinyilatkoztatást (rhémát) venni Istentől a Biblia olvasása és az imádság által. Sokan élnek még most is abban a tévhitben, hogy csak el kell menni egy Bibliaiskolába, ahonnan néhány éves képzés után kellő felkészültséggel lehet beállni a "szolgálatba". Ezek az emberek azonban elfelejtik azt, ami pedig igazán lényeges lenne még a szolgálat szempontjából is, vagyis a Krisztusba vetett egyszerű és őszinte hitet, és az ennek megfelelő engedelmességet.

Watchman Nee[3] mondja a következőket:

"Senki sem dolgozhat Istennek, ha nem ismeri Őt. Sokan azt hiszik, alkalmasak az igehirdetésre, miután a teológiákon tanulmányozták a Bibliát. Hadd kérdezzem: amikor az evangéliumot prédikáljuk, az Igét magyarázzuk, vagy a Megváltót hirdetjük, az a célunk csupán, hogy az Igét kifejtsük, vagy el akarjuk mondani az örömhírt? Még a jó teológia is csak ahhoz tud hozzásegíteni, hogy az emberek megértsék a Bibliát, nem pedig Isten megismeréséhez. Manapság sokan értik a Bibliát, számosan képesek nagyszerűen elemezni az Igét, de hányan tudnak Istenről beszélni és arról, hogyan lehet megismerni Őt? Ha Isten számára akarunk munkálkodni, először meg kell tanulnunk Őt megismerni."

George Whitefield[4] evangélista, amikor látta az amerikai egyház állapotát, bizonyos volt abban, hogy az egyház alantas állapota olyan lelkészek számlájára írható, akik szellemi élettelenségüket igaz tanításokkal palástolják. Akik szolgálnak - mondta Whitefield - "csak annyiban hirdetik Krisztus örömhírét, amennyiben maguk is megtapasztalják annak erejét szívükben."

Ne legyen félreértés, mi nem a tanulás és a képzés ellen, hanem a hamis (a világ által is megfertőzött) teológia ellen szólunk. Az ilyen teológia ugyanis nem az egyszerű hitből fakadó engedelmességet, hanem csak az üres tantételeket és a szolgálatban alkalmazandó emberimódszereket mutatja be. Ezért változott mára a karizmatikus mozgalom is egy nagy "módszergyárrá". Sorra gyártják a különféle módszereket, hátha valamelyikkel meg tudják csinálni az oly régóta áhított nagy világ-ébredést. Hallottunk olyan gyülekezetvezetőről is, aki az összes eddig napvilágot látott gyülekezetépítési módszerről szóló könyvet kívülről ismerte, de a legfontosabb könyvet, a Bibliát, már évek óta nem olvasta. Ez az ember már évek óta nem kapott személyes kinyilatkoztatást az Úrtól, az élete tele volt megoldatlan problémák sokaságával, a különféle karizmatikus módszereket azonban minden körülötte élő embernél jobban ismerte. Szomorú, de sok keresztény él ehhez hasonló állapotban. Mindez rávilágít két el nem hanyagolható tényre. 1. Az ilyen szomorú állapot világosan jelzi a Szent Szellem jelenlétének nagymértékű hiányát. 2. Ennek az úgynevezett "kereszténységnek" (beleértve a karizmatikus mozgalmat is) az ideje lejárt. Az lehetséges ugyan, hogy ezek a keresztény egyházak továbbra is jól funkcionálnak majd a világban lévő többi egyházzal együtt, de már nem a Szent Szellem, hanem az antikrisztusi szellem ereje és vezetése alatt. Ezeket komolyan kell vennünk, mert itt és most élet-halál kérdésről van szó. Itt és most nem más a tét, mint az életünk, mert az Ördög nagyon fél az átadott életű, engedelmes emberektől. Az Ördög fél a hit embereitől. Ezért szeretné azt elérni, hogy inkább kételkedjünk, elemezzünk, magyarázzuk meg a dolgokat minél jobban, bonyolítsunk csak túl mindent, amit lehet, csak ne engedelmeskedjünk Isten kijelentett szavának.

Van még a gonosznak másik két régi, jól bevált eszköze is, melyek által szintén a Krisztus iránt való őszinteségtől akarja elfordítani a keresztényeket, mégpedig:

2. A megélhetés gondjaival és a nyomorúsággal (Ezt hívjuk JÓB PRÓBÁ-nak).

Ha így nem sikerül, akkor

3. A gazdagság csábításával (Ezt pedig SALAMONI PRÓBÁ-nak hívjuk)

Ez a két módszere évezredek óta jól bevált és már sokakat térített el Krisztustól azzal, hogy a nyomorúságokkal megtörte, vagy azzal, hogy a gazdagsággal felfuvalkodottá és kényelmessé tette őket. Szellemi síkon mindkettőnek a szív megkeményedése (kérgessé válása) a következménye.

Jézus a magvetőről szóló példázatokkal szeretné nekünk megtanítani ezeket a nagyon fontos leckéket. A Márk 4,18-19.-ben a következőket olvassuk:

"Másfélék a tövis közé vettettek, ezek, bár meghallották az igét, (de) a kor(szak) gondjai, a gazdagság csalárdsága (csábítása), s a többi dolgok után való vágyak beléjük hatolnak, megfojtják bennük az igét, úgyhogy az gyümölcstelenné lesz." /Vida Sándor/

Itt valójában arról van szó, hogy ezek az emberek meghallották az igét, vagyis hitre jutottak Krisztus Jézusban, mivel azt mondja az ige a Róma 10,17.-ben: "A hit tehát az ige hallásából támad, a hallás pedig Krisztus kijelentésén (rhémáján) át.". Tehát ezek az emberek hívőkké lettek, megnyitották a szívüket Isten szava előtt és befogadták Szellemét, de a szellemi nyitottságuk mellett sajnos nem zárták be az "ajtót" Sátán és a korszellem (aión) vagy a világrendszer (koszmosz) szelleme előtt (1.Korintus 2,12.), így az is szabadon beáramolhatott szívükbe és így hiteltelenné, hamissá (görögül: "anti"-vá) tette a hitvallásukat Jézus mellett. Azt olvassuk ki ezekből az igékből, hogy a gondok, a gazdagság és a vágyak az igét fojtották meg, nem pedig a keresztényt. Ennek pedig egyenes következménye volt az, hogy az ige lett gyümölcstelenné, termőképtelenné, meddővé, vagyis hatástalanná, élvezhetetlenné. Tehát ezek az emberek továbbra is bizonyságot tettek, hirdették az "evangéliumot", de a Szent Szellem már (vagy még) nem tudott velük együtt munkálkodni és megerősíteni az igét, az azt követő jelekkel és csodákkal (Márk 16,20.). Vagyis a szavaikban nem volt Élet és Szellem, hogy az embereket valódi megtérésre vezethessék, és itt a teljes szívbeli megtérésről beszélünk, nem pedig a humanista változatról, ami csak az értelemben (pontosabban: elméletben, nem pedig gyakorlatban) történik meg, de érintetlenül hagyja a gonoszságoktól megrontott (megkeményedett) szívet. Ezek a bizonyságtevők már nem a valódi Krisztust, nem a valódi Evangéliumot és nem a valódi Szellemet hirdették, hanem már egy hamisítványt. Ez az Antikrisztus szelleme, ez az Antikrisztus munkája, vagyis egy hamis krisztus, hamis evangélium és hamis szellem, démon (ugyanis a görög "anti" szó nem azt jelenti elsősorban, hogy valami ellen(sége), hanem, hogy valami helyett, vagyis egy helyettesítést, hamisítványt). Ez a következménye annak, ha a megtérésünket nem követi folyamatos megszentelődés (vagyis engedelmesség tettekben is), az óemberi természetünk megfeszítése, ahogyan Pál is mondta: "meg vagyok feszítve a világrendszer (koszmosz) számára és a világrendszer (koszmosz) is meg van feszítve a számomra." (Galata 6,14.) Folyamatosan a kereszten kell "halnunk" és Jézusban élnünk, hogy Isten minden akaratát megtehesse rajtunk keresztül, ahogyan megtehette Jézuson keresztül is, aki mindenben engedelmeskedett neki (Zsidókhoz írt levél 13,21.).

II. Sátán szeretné felcserélni az életünkben az igazat a hamisra

Pál a korintusi gyülekezetnek írja a 2.Korintus 11,4.-ben: "mert ha valaki jön és más Jézust hirdetne, akit mi nem hirdettünk, vagy másféle szellemet kapnátok, mint amit kaptatok, vagy másféle örömhírt, amilyet nem fogadtatok be, szépen elviselnétek,"/Vida Sándor/

Erről beszélt Derek Prince is a "Démonológia" című könyvében (222-226. oldal), melyből idézünk néhány gondolatot:

 

Prince testvérünk egy igen vitatott kérdéssel indít: "Behatolhatnak-e a démonok egy személybe, miután már kereszténnyé lett?" Az ő válasza határozottan megegyezik a miénkkel: IGEN! Vagy ahogyan egy másik testvérnek tették fel ezt a kérdést egy kicsit másképp fogalmazva: "Lehet-e keresztényben démon?" - kérdezték tőle. A válasza erre a kérdésre a következő volt: "Minden lehetséges a hívőnek!" Pál figyelmeztetése három fő részből áll. Először is, hogy a hamis tanító "más jézust" prédikál. Másodszor, hogy akik ezt a megtévesztő üzenetet elfogadják, azok "más szellemet" fogadnak be, mint korábban. Harmadszor pedig "más evangéliumot" fogadnak el, mint az eredeti. Pál szolgálatán keresztül ezek a keresztények a Szent Szellemet vették. Nyilvánvaló tehát, hogy amikor ő "más szellemről" szól, amelyet a hívők addig még nem fogadtak be, olyan szellemre gondol, amelyik nem szent, vagyis egy csaló démonra. Világos példáját láthatjuk tehát itt annak, hogy olyan keresztények, akik újjászülettek és a Szent Szellemet is befogadták, hogyan kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy hamis szellemet - démont - fogadjanak be. Mi nyitja meg az ajtót a démonok előtt? Nyilván az az üzenet, amely egy "más jézust" tár a hallgatói elé. Ez tehát a probléma gyökere. Ahogy a keresztények a hitüket egy "más jézusba" vetik, egy "más szellemet" is kapnak - azaz démonizálódnak -, és egy "más evangéliumban" kezdenek hinni. Helyénvalónak tűnik tehát feltenni a kérdést, hogy vannak-e ma olyan tanítók az egyházban, akik "más jézust" hirdetnek? A válasz sajnos határozottan Igen!

 

"Van aztán olyan "jézus" is, aki elsősorban a humanista beállítottságúak számára vonzó. Egyfolytában csak a szeretetről és a megbocsátásról beszél, de még csak meg sem említi a poklot, vagy a megtérést. Jézusnak csak a megmentő arcát akarja bemutatni, de sosem, mint Bírót, ezért aztán hívei úgy tesznek, mintha a bibliai példázatban nem is szerepelnének a nemes ember (aki Istent példázza) következő szavai: "Azon kívül ezeket az én ellenségeimet, akik nem akarták, hogy én legyek királlyá rajtuk (fölöttük), vezessétek ide, és öljétek le őket előttem." /Luk. 19,27./ (Az idézet, a könyvben a Károli fordítást követi, mi mégis inkább Csia Lajos fordításával helyettesítjük)

 

Létezik továbbá Jézusnak az a "Mikulás" változata, aki folytonosan arra bíztatja az embereket, hogy csak higgyenek és megkapnak mindent, amit csak kérnek a legmagasabb fizetésektől kezdve a drága autókon át az úszómedencés családi házig. A humanista "jézushoz" hasonlóan azonban ő sem szólít fel sem megtérésre, sem szentségre. Logikus, hogy a mai keresztények komoly hányadát csábítja el Sátán, hogy a fenti vagy valamilyen más hamis, nem bibliai "jézust" fogadjanak el az igazi helyett. Aki azonban "más jézust" fogad el, az "más szellemet" - azaz démont - is kap. Mindez nem egy elvont téma elméleti, doktrinális fejtegetése. Itt az örök életről, illetve az örök halálról van szó, és Krisztus igazi szolgáinak figyelmeztetniük kell ezzel kapcsolatban Isten népét. A keresztények részben azért válnak fogékonnyá a megcsalattatásnak erre a formájára, mert sok mai tanításban helytelen doktrinális hangsúlyeltolódások figyelhetők meg. ...."

 

Milyen sokan bálványozzák Derek Prince testvérünket, (aki egyébként 2003 szeptemberében az Úrhoz költözött) de milyen kevesen veszik komolyan a fentiekben idézett szavakat, melyeket még ennél is egyértelműben alátámaszt "Az igaz és a hamis egyház" című nagyon színvonalas tanítása. A mostani időkben ugyanis szomorúan állapíthatjuk meg azt a tényt, hogy mára már az összes felekezetben végbement ez a Sátán által véghezvitt cserélődési folyamat. Ha ez nem így lenne, akkor nekünk sem kellene most megírnunk ezt a tanulmányt. Azonban azt is tudjuk, hogy az Úr azért egy szent maradékot is meghagyott minden felekezetben, és mi most ehhez a maradékhoz is szólni kívánunk, nehogy őket is megtévesztésbe vihesse az ellenség. Derek Prince testvérünk szavaihoz néhány kiegészítésen kívül mást nem is kívánunk hozzáfűzni. Kiegészítésként tehát csak arra szeretnénk még felhívni az olvasó figyelmét, hogy a görög "anti" szó magyar jelentése nem csak annyi, hogy "ellen", mint ahogyan ezt sokan tanítják, hanem ugyanez a kifejezés jelenti még a "helyettesítést" is. Az Antikrisztus kifejezés másik jelentése tehát: "krisztus-helyettesítő, hamis(ítvány) krisztus". Az Antikrisztus tehát nem csak Krisztus ellen, hanem az ő helyébe is szeretne lépni. Nyilvánvalóan ezt most úgy tudja megtenni, hogy a bukott állapotba visszaesett keresztény gyülekezetekben felépíti a hamis jézus képet (kinek-kinek azt, amire éppen vágyik) így aztán szellemben már most be tud ülni Isten templomába (2.Thessz. 2,4.), mely valójában nem más, mint Isten gyülekezete. Mindez azonban jelenleg még a tömegeket csábító langyos, képmutató, ámde igen látványos kereszténység elterjedése ellenére is titokban történik, hiszen ha az antikrisztusi szellem egyértelműen leleplezné magát, akkor még a Bibliát legfelületesebben ismerő keresztények is menekülésbe fognának, így azonban még az Ördögnek arra is lehetősége van, hogy a választottakat is megtévessze, amennyiben ez lehetséges (Máté 24,24.). Tudjuk, hogy a legtöbben ezt az igeszakaszt a zsidókra vonatkoztatják, de ki kell ábrándítanunk minden álmodozót: Jézusnak e szavai bizony mindannyiunknak szólnak, sőt valójában Istennek minden igéje szól a keresztényeknek is, hiszen ami megtörtént Izraellel, az megtörténhet az egyházzal is. Vagy nem azt írja Pál, hogy minden, ami korábban leíratott, az a mi okulásunkra van? (1.Korintus 10,11.)


III. Sátán a szellemiről a lelkire, és a láthatatlanról a láthatóra akarja terelni figyelmünket.

 

Ennek a szintén szerencsétlen folyamatnak az egyik jól látható jele, az úgynevezett laodiceai állapot.

 

A Jelenések könyvében világosan olvassuk: "A laodiceai eklézsia angyalának írd meg: Ezeket mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete: Ismerem tetteidet, hogy sem hideg, sem meleg nem vagy. Bár hideg volnál, vagy meleg. Így mivel langyos vagy, sem meleg, sem hideg, ki foglak köpni a számból. Mivel azt mondod: gazdag vagyok, gazdaggá lettem, semmire sincs szükségem, és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, szánalmas, szegény, vak és mezítelen," /Jelenések.3, 14-17. Csia Lajos/

 

Meggazdagodtunk, van mindenünk, sokat tudunk, szinte bármit megtehetünk, hiszen van pénzünk. Ez az állapot hozza létre a félszívű kereszténységet. Az ilyen keresztények már annyira sokat tudnak, már annyira jól élnek, hogy közömbössé válnak a szellemi dolgok iránt, jól belevegyülnek a világ dolgaiba, viszont mégsem szakadtak el attól az egyháztól, melynek "oszlopos" tagjai. Megdöbbentő, hogy manapság a hitetlen emberek azok, akik ezt a szellemi állapotot a leghamarabb észreveszik. Egyszer találkoztunk egy meg nem tért nővel, aki tele volt problémákkal. Ez a hölgy a következőket mesélte nekünk: "Van egy gyülekezet, amely megvásárolt egy hatalmas műemléképületet, hogy ott bibliaiskolát csináljanak a keresztényeknek. Egyszer elmentem az egyik összejövetelükre, de semmilyen megoldást nem tudtak adni a problémáimra. A legnagyobb gondjuk ezeknek a "keresztényeknek" az volt, hogy a sült csirke miért nem volt melegebb, és a salátabár miért lett magasabbra téve. Ők ezzel voltak elfoglalva, mi közben sok embernek nincs mit ennie és nincs hol laknia, a világ pedig szélsebesen halad a pusztulás felé. Én mondom nektek, ezeket a "keresztényeket" az első szél elfújná, az első nagyobb megpróbáltatásba belehalnának."

Mit mondhatnánk erre? Csak annyit, hogy a hölgynek igaza van. A hitetlen emberek közül egyre többen kezdik meglátni a hamis kereszténységgel kapcsolatos igazságokat, és egyre többen kezdik látni a képmutatást.

Az ilyen antikrisztusi kereszténység igazából csak egyvalamiben bízhat, ez a valami pedig az abszolút manipulálható tömeg.

"Majd így szólt hozzám: "A vizek, melyeket ott láttál, ahol a parázna ül, népek, tömegek, továbbá nemzetek és nyelvek." /Jelenések 17,15. Csia Lajos/

"Mert így gondolkodott szívében: Mint egy királynő úgy ülök trónomon, özvegy nem vagyok, gyászt nem látok soha." /Jelenések 18,7. Csia Lajos/

Ebből a két igéből is világosan látjuk, hogy a parázna egyház az általa leuralt és manipulált tömeg miatt azt hiszi, hogy Jézus Krisztus még mindig a vőlegénye. Pontosan úgy van ez, mint ahogy egy vallásos ember mondta ezt az egyik testvérünknek: "Itt kell, hogy legyen közöttünk az Úr, hiszen legalább 200-an vagyunk."

Az igazság azonban az, hogy Akháb király idejében Jézabel hamis prófétái (Baál és Asera) is legalább 850-en voltak (1.Kir.18,19.22.), még sem lett igaza a négyszáznak Mikeással szemben, pedig ő is (mint Illés) csak "egyedül" volt (1.Kir. 22,9-28.; 2.Krón. 18,8-27.). Pontosan ilyen helyzetben volt Jeremiás is, akinek szintén egyedül kellett szembenéznie az egész zsidó néppel, beleértve a papságot és az akkor élő többi prófétát is, akik szintén ellene szegültek, sőt még üldözték is (Jer. 23,9-40.; 26,20-24.; 28,1-17.; 29, 8-9.19.21-23.29-32.). Ha az Ördög el tudja érni, hogy a szellemiről a lelkire, a láthatatlanról a láthatóra terelődjön a figyelmünk, akkor abszolút nyert ügye van velünk szemben, hiszen ettől kezdve már ki vagyunk szolgáltatva a megtévesztésnek. Véleményünk szerint a legmegtéveszthetőbb emberek, a lelki keresztények. Alelki embernél ugyanis nem működik a szellemek megkülönböztetésének ajándéka (1.Korintus 12,10.), amely által képes lenne megkülönböztetni egymástól a jót és a rosszat, az igazat és a hamisat. Az ilyen lelki embert még a Szentírás sem tudja megvédeni, hiszen ő azt is csak lelki módon tudja értelmezni, csak a romlott értelmével tudja felfogni és rendszerezni, ezzel szemben viszont nyilvánvaló, hogy az Igét személyes kinyilatkoztatásként kell átvenni, és szellemmel kell azt értelmezni, valamint rendszerezni.

Erről olvashatunk Pál apostol korintusiakhoz írt levelében: "Mi pedig nem a világ szellemét kaptuk, hanem az Istenből kiáramló szellemet, hogy tudjuk azt, amivel Isten kegyelme ajándékozott meg bennünket. Amit szólunk is, nem emberi bölcsesség tanította szavakkal szóljuk, szellemi dolgokkal mérve össze a szellemi dolgokat. Lelki ember nem fogadja el Isten Szellemének dolgait, hiszen ostobaság neki. Nem is ismerheti meg, mert szellemileg vizsgálhatók meg. A szellemi ember mindent megvizsgál, ő maga azonban senki vizsgálata alá nem esik. Hát ugyan ki ismerte meg úgy az Úr gondolkodását, hogy taníthatná őt? Bennünk azonban az Úr gondolkodása van." /1.Kor. 2,12-16. Csia Lajos/

"mi pedig nem a világrendszer (kozmosz) szellemét kaptuk, hanem az Istenből való Szellemet, hogy megtudjuk (megismerjük) azokat, amiket Isten kegyelemben ajándékozott nekünk, ezeket szóljuk is, nem emberi bölcsesség tanította szavakkal (logosszal), hanem a Szellem tanításaiban, szellemiekhez szellemieket kapcsolva együvé, egy lelki ember nem fogja föl (fogadja el) ami Isten Szelleméé, mert bolondság számára és nem tudja (nem képes) megérteni, mivelhogy szellemileg kellene megítélnie (kivizsgálnia) mindeneket, a szellemi ember azonban megítél (megvizsgál, *átvilágít) mindent, de Őmaga senki ítélete (vizsgálata, *átvilágítása) alá nem esik, mert ki ismerte meg az Úr gondolatait (értelmét) úgy, hogy oktathatná Őt? Mi pedig Krisztus gondolkozásának (gondolkozásmódjának) birtokosai vagyunk," /Vida Sándor/

A lelki ember erre soha nem lesz képes. Istent nem lehet szolgálni csupán az értelemmel, az érzelemmel és az akarattal, mert őt csak szellemmel lehet kikutatni, imádni és szolgálni. A szellembe kell belépnünk, ha az Úrral akarunk találkozni, hiszen Isten szellem, ezért őt csak szellemben és valóságban lehet imádni (János 4,23-24.). Az ilyen szolgálat nem kötődik sem helyhez, sem időhöz, mert a szellemi emberek bárhol és bármikor be tudnak lépni Isten jelenlétébe, sőt, idővel azt is megtanulják, hogy miként tudnak mindig szellemben élni és járni. Ezzel szemben a lelki ember imádata, szolgálata és engedelmessége helyhez és időhöz kötött, mivel ő a láthatókra néz, nem pedig a láthatatlanokra.

"A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell." /János 4,20./

Az ilyen lelki keresztényekre az is jellemző, hogy mindent materiális szempontból közelítenek meg, a dolgokat a látható, és nem a láthatatlan, örökkévaló világ mércéje szerint mérik. Nem véletlenül hangzik az Ige:

"azt tanácsolom neked, hogy vásárolj nálam tűzben kiégetett aranyat, hogy gazdag légy, fehér ruhákat, hogy köröskörül borítva légy és ne legyen látható szégyenletes mezítelenséged, és írt, hogy azzal megkend szemedet, hogy láss. Én mindazokra, akiket kedvelek, vétküket rájuk bizonyítom, és őket megfenyítem: Légy buzgó azért, és térj új felismerésre." /Jelenések 3,18-19. Csia Lajos/

"Tanácsolom neked, vásárolj nálam tűzben kipróbált aranyat, hogy meggazdagodj és fehér ruhákat, hogy felöltözködjél és nehogy meglássák (kitűnjön) szégyenletes meztelenséged, és kend be szemeidet szemgyógyító írral, hogy láss, én akiket kedvelek, megfeddem és megfenyítem (megnevelem), légy buzgó tehát és térj észre (változz meg gondolkodásmódodban)!" /Vida Sándor/

Mivel a langyos, laodiceai kereszténység valójában szegény, mezítelen és elveszítette minden valódi tekintélyét, ezért vissza kellene térnie a láthatóból a láthatatlanba, a lelkiből a szellemibe. Az Úr segítségül három tanácsot ad.

1. "vásárolj nálam tűzben kiégetett (kipróbált) aranyat!" Ez Isten tisztító ítéletét jelenti, mely ugyan fájdalmas, de igazából csak így részesülhetünk Isten szentségében (Zsidó 12,10.). A tűzben kiégetett (kipróbált) arany, vagyis az életünkön lévő javító szándékú ítélet kipróbáltságot is eredményez bennünk, ez pedig mindenképpen szellemi gazdagságra juttat minket, így aztán szellemi gazdagságunkból képesek leszünk fehér ruhát venni, mely magát a szentséget jelenti. Egyébként a szellemi gazdagság egyik nélkülözhetetlen tartozéka a valódi hit is, amelyet szintén jelképezhet a tűzben kiégetett (kipróbált) arany, hiszen a valódi hitnek tűzpróbán kell átmennie, és pontosan ez az, ami manapság nagyon sok keresztény életéből hiányzik. Ez a tűzpróba pedig azokat a nehézségeket és megpróbáltatásokat jelenti, amelyeket egyetlen egy olyan keresztény sem hagyhat ki az életéből, aki tényleg Krisztust akarja követni (1.Péter 1,6-7.).

2. "Öltözz fel fehér ruhába, nehogy meglássák (kitűnjön) szégyenletes meztelenséged!" Ez a fehér ruha tehát a szentséget és a szentek igazságos cselekedeteit jelenti (Jelenések 19,8.), a szégyenletes meztelenség pedig a leleplezett bűn. Mit vett észre Ádám és Éva rögtön a bűnbeesés után? Világos választ kaphatunk erre a kérdésre az 1.Mózes 3,7.-ben.

"Erre megnyílt mindkettőjük szeme és megtudták, hogy meztelenek és összefűztek fügefaleveleket és készítettek maguknak öveket (ágyékkötőt)." /Hertz fordítás/

Manapság a legtöbb keresztény felekezet úgy próbálja leplezni mezítelenségét, hogy fügefaleveleket aggat magára, a szentség ruhája helyett. A fügefalevelek itt azokat a hamis, vallásos módszereket és egyéb istentiszteleteket jelentik, amelyek valójában még a lelkiismeret igazi megnyugtatására sem elegendőek. A mottó: majd mi helyre hozzuk, amit elrontottunk, majd mi szolgálunk Istennek a saját emberi módszereinkkel. Tehát vallásos külsőség igazságos cselekedetek helyett, ez jellemzi a hamis kereszténységet.

3. "kend be szemeidet szemgyógyító írral, hogy láss!"

"hogy Urunknak, a Krisztus Jézusnak Istene, a dicsőségnek Atyja, annak a bölcsességnek és leleplezésnek szellemét adja néktek, melyet az ő megismerése nyújt, adja néktek a szívnek megvilágosított szemét, hogy tudhassátok, micsoda reménységre hívott ő el, hogy mily gazdag dicsőségű a tőle adandó örökrész a szentek között," /Efézus 1,17-18. Csia Lajos/

"abból a célból, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőség ragyogásának Atyja - Aki megközelíthetetlen dicsfényözönben lakik - helyezze el bennetek letétben (vagy: folyósítsa nektek) a bölcsesség és az Isteni és szellemi titkok leleplezésének Szellemét, Aki által személyes kapcsolatba kerülhettek Vele és így fel-, és megismerhetitek Őt. Hogy ezen keresztül Isteni ragyogás fényével telítődjenek meg szívetek szemei, hogy észrevegyétek, eljussatok és belejussatok abba (arra) a felismerésbe (-re), hogy micsoda az Ő számotokra rendelt elhivatásának és kiválasztásotoknak reménysége, és milyen dicsőséges módon túláradóan gazdag az a sorsvetéssel nektek juttatott - meg nem érdemelt - sorsrész, melyet a szentekben (között) nektek szánt," /D.Zs. magyarázó fordítás/

Isten tehát ránk akarja árasztani a bölcsesség és a kinyilatkoztatás (leleplezés - apokalüpszisz) Szellemét, hogy ezáltal egyre jobban megismerjük őt, és ennek a szellemi ismeretnek lesz a következménye, hogy egyszer csak látunk. De nem csak látunk, hanem végre azt látjuk meg, amit mindig is látnunk kellett volna. Vagyis, hogy "mily gazdag dicsőségű a tőle adandó örökrész a szentek között". (Efézus 1,18. Csia Lajos).Erről beszél még egy korábban is idézett igevers: "mi pedig nem a világrendszer (kozmosz) szellemét kaptuk, hanem az Istenből való *(kiáramló) Szellemet, hogy megtudjuk (megismerjük) azokat, amiket Isten kegyelemben ajándékozott nekünk," (1.Kor. 2,14. Vida Sándor).

A gyógyító ír (kenőcs) tehát az igazi szellemi ismeret, amely magától az Úrtól származik, ezt pedig egy szóban bölcsességnek is nevezhetjük. A szemgyógyító ír tehát a bölcsesség. Ez a bölcsesség nem felfuvalkodottá tesz, hanem megtisztítja a szívünket, hogy egyre jobban lássuk az Urat, hiszen meg van írva: "Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent." (Máté 5,8.).

A Bibliában nem véletlenül olvashatunk olyan sokat a bölcsességről. A bölcsességről több helyen is olvashatjuk, hogy annak kezdete, az Úrnak félelme (Péld. 8,10.). Az Úrnak félelme azt jelenti, hogy elismerjük, valójában még keveset látunk, és amit látunk, azt sem látjuk úgy, amint látnunk kellene, és az Urat sem ismerjük úgy, ahogyan ismernünk kellene (1.Korinthus 8,2.). De ez a szellemi állapot még csak a bölcsesség kezdete. Tény, hogy e nélkül elveszettek vagyunk, de még innen is tovább kell lépnünk, be kell lépnünk az igazi bölcsességbe, aki nem más, mint Krisztus (1.Korintus 1,30.). A bölcsességet kérnünk kell, és Isten - ha megfelelő szívvel és hittel kérjük - adni fog (Jakab 1,5-8.). Egy Salamon által írt igevers a Prédikátor (Kohélet) könyvében különös dolgot mond a bölcs(esség)ről: "A bölcsnek szemei vannak a fejében,..." /Préd. 2,14./.

Hitünk szerint a mostani korszakban az Úr a kolosséiakhoz írt levél néhány nagyon is aktuális igéjét ajánlja a figyelmünkbe.

"Ezért attól a naptól fogva, hogy ezt meghallottuk, mi sem szűnünk meg imádkozni értetek és kérni, hadd töltsön be titeket az ő akaratának megismerése mindenféle Szellem adta bölcsességgel és belátással, hogy az Úrhoz méltóan járhassatok az ő teljes tetszésére, mindenféle jótettnek gyümölcsét megteremjétek, és az Isten megismerésében növekedjetek." /Kolossé 1,9-10. Csia Lajos/

Az Ige, ebben a levélben is nagyon világosan tanít minket. Tehát: Szellemi bölcsességet és belátást kell kapnunk az Úrtól. A belátást nyugodtan nevezhetjük belelátásnak is (Isten gondolataiba). Ennek következtében tökéletesen megismerhetjük Isten akaratát, (itt nyilvánvalóan az Úr éppen aktuális, a mi életünkre vonatkozó akaratáról van szó) ennek következtében pedig lehetőséget kapunk arra, hogy élhessünk az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjünk gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjünk az Isten ismeretében (természetesen itt nem értelmi és informális ismeretre kell gondolni, hanem szellemi ismeretre, mely valójában nem más, mint a Krisztussal való szoros kapcsolat). Most azt javasoljuk az olvasónak, hogy próbáljon meg ezekről beszélni valamelyik gyülekezetben vagy egyházban, és garantáljuk a sikertelenséget. Ugyanis az a tapasztalat, hogy mostanában azokat, akik ilyen csodálatos dolgokról tesznek bizonyságot, jobb esetben megtévedt őrülteknek nézik, rosszabb esetben pedig kivágják őket az adott gyülekezetből, vagy egyházból.

Miért mondjuk, hogy a Sátán a szellemiről a lelkire, és a láthatatlanról a láthatóra akarja vonni a figyelmünket? Összefügg egyáltalán ez a két folyamat?

Ha jól belegondolunk, akkor könnyen rájöhetünk arra, hogy valójában itt nem két összefüggő, hanem csak egy folyamatról van szó. Amikor ugyanis a Sátán a szellemiről a lelkire tudja terelni a figyelmünket, akkor egyúttal a láthatatlanból is vissza tud irányítani minket a láthatóba. Ezt nagyon könnyen megteheti, hiszen a lelki emberek soha nem foglalkoznak a láthatatlannal, de ha mégis, akkor csak értelmi szinten teszik ezt. A lelki embert sokkal inkább a látható világ érdekli, hiszen maga a lélek is jobban kötődik a látható világhoz. Ezt bizonyítja a művészet, a zene, az építészet, és még számtalan más, csupán a lelket örvendeztető dolog is. Tehát azok a keresztények, akik a figyelmüket főleg ezekre irányítják, ismét hús(test)ivé válnak. Ezek a lelki keresztények szellemben kezdik el az újjászületésük utáni életüket, de végül hús(test)ben fejezik azt be (Galata 3,3.). Isten szeretné helyreállítani az ilyen keresztényeket, ezért még egyszer nyomatékosan azt üzeni nekik, hogy "Én mindazokra, akiket kedvelek, vétküket rájuk bizonyítom, és őket megfenyítem: Légy buzgó azért, és térj új felismerésre." (Jelenések 3,19. Csia Lajos).

OLVASMÁNY TOVÁBB:

http://mek.oszk.hu/04000/04080/04080.htm

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 177
Tegnapi: 119
Heti: 496
Havi: 1 994
Össz.: 503 883

Látogatottság növelés
Oldal: ANTIKRISZTUS MUNKÁJA
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »