LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

A méltóság páncélja
Mike Mason
 
 
A házasság arról szól, hogy jól megismerni egy másik embert. De ki szeretné életének cenzúrázatlan könyvét szélesre nyitni, és a tüzetes vizsgálatnak kitenni?
 
Pedig erről szól a házasság, mely felszámolja a magánélet minden maradványát, kezdve a legtitkosabb gondolati és hangulati változásokig, egészen a legapróbb képmutatásokig és hamisságokig. Tudni fogunk a másik felünk lelkén található legparányibb szeplőkről is. Mert a házasságban nem lehet elrejtőzni. A házasfelek rivaldafényben élnek, egymás tekintetének fényében, éppúgy mint minden ember az Úristen tekintetének fényében. A házasság a levetkőzés, a kitárulkozás, a védtelenség helye, maga a végsőkig fokozott intimitás. A dísztelen, puszta igazság minden téren és minden áron, mely gyökeret ver és felnövekedik, bármekkora fájdalommal és vesződséggel kell is fizetni érte. A házasság a személyesség, a megnyílás szentsége melyet Isten rendelt el, hogy két ember megismerhesse egymást. Csak a hanyatló házasságokban fordul elő, hogy bárki más (akár szülő, pszichológus, vagy gyóntató) jobban ismer minket, mint a társunk, avagy mélyebben tiszteli mindazt, ami megismerhetetlen bennünk.
 
Végeredményben nem maga a meghitt közelség tűnik a világ szemében annyira ízléstelennek és ijesztőnek, hanem a vele együtt járó erkölcsi megítéltetés. Az ember vágyik egy másik ember közelségére, de taszítólag hat rá a bűn, melyet az ilyen szoros közelség kényszerűen felszínre hoz. Fény derül önző indítékainkra újra meg újra kibukik kicsinyességünk, és hirtelen lehull a lepel énünk szánalmas küzdelméről annak érdekében, hogy minden a mi elképzelésünk szerint történjék.
Egyedül Isten adhatja azt a különös vágyat az ember szívébe, hogy megtudja önmagáról a teljes igazságot, és Ő adhatja az erőt és a bátorságot ahhoz, hogy egy másik ember előtt szélesre tárt életet éljen.
 
Hogyan teszi ezt? Hogyan nyeleti le velünk ezt a vágyakozással és elszántsággal bevont keserű pirulát?
 
Szerencsére a pirulát bőven bevonta azzal a titokkal is, amit szeretetnek hívunk, az egyetlen dologgal a földön és égen, amely biztos védelmet nyújt az önismeret ijesztő élményével szemben. Igen, valójában ez Isten szeretete: az Ő páncélját a megbocsátás és elfogadás páncélját öltjük föl romlottságunk fölé. Az értékesség és méltóság páncélja ez, amely teljesen befedi méltatlanságunkat. Isten szeretetéből fakad az a bátorság, hogy a bűnünkkel való szembesülés után, teljes tudatában annak, hogy kik és mik vagyunk, mégis tovább merjünk élni. Saját énünk elviselhetetlen ismeretét Urunk ismeretével kell fölcserélnünk mindenekelőtt a Fiában, Jézus Krisztusban megmutatkozó szeretetének és megváltó hatalmának ismeretével. Ez az értelme annak, hogy "magunkra öltjük" Krisztust: magunkénak tekintjük az Ő erejét, tisztaságát és jóságát, fölismerve, hogy mi híjával vagyunk mindezeknek. A jellemeknek ez az egybe olvadása csupán a Krisztussal Istennel átélt szerető közelségben válik lehetővé.
 
Ugyanígy a házasságban: amikor az Úr egy férfit és nőt egymáshoz von abban a közösségben, amely minden emberi közösség legbensőségesebbike, ehhez saját szeretetét adja nekik: hisz csakis az fedezheti be őket az önkitárulkozás megperzselődéssel fenyegető folyamatában. Olyan élmény ez, amely után mindenki vágyakozik, és ugyanakkor rettegve fél tőle, s ezt a félelmet egyedül a szeretet győzheti le. Egyedül a szeretet űzheti ki a kárhoztatás és az ítélet állandó fenyegetését, ami különben szüntelen kísérti és megrontja a bensőséges kapcsolatok meghittségét. Az ember mintha nem tudná megállni, hogy ne ítélkezzen: s a házasság olvasztótégelyében ez az ítélet olyan intenzív és fullasztó lehet, hogy az egyetlen lehetséges megtorlás a szerető megbocsátás, másrészt annak merész vállalása, hogy saját bűnösségünket társunk leleplezze, legyőzze és végül egyenesen lecserélje szeretetével. Egy ilyen kapcsolatban létrejöhet a jellemek vérátömlesztése és egybe olvadása, amint az egyik átveszi a másik jó tulajdonságait és megbocsájtja a rosszat. Egyik másiknak pajzsa, erőssége és méltósága.
 
Egy másik ember megtalálásának az ára önmagunk elvesztése. Ám semmiképpen sem valódi identitásunknak, csupán az önzésen alapuló hamis identitásnak kell elvesznie. Isten emberek által van jelen a világban, s ha egyikükhöz közel kerülve önszántunkból belevetjük magunkat ítéletének tűzébe, az megvilágítja és kiégeti önzésünket. Az intimitás tisztítótüzét elviselni csak azzal a tudattal lehet, hogy szeretnek. E bizonyságnak viszont nagy ára van: hűségünket, s a szívünket mindenestől.
 
Mondhatni önmagunk árán kell megvásárolnunk a másikat, fájdalmas önfeltárulkozással és önmegsemmisítéssel kell fizetnünk érte, amiképp Jézus is Isten szeretetének gyötrelmes feltárásával vásárolt meg bennünket, saját testét áldozván a kereszten.
 
Ahogy Jézus Krisztus mondja: "Aki meg akarja találni életét, elveszíti; aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja." (Mt.10,39)
 
"Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten szeretete bennünk marad, és az Ő szeretete teljessé lett bennünk." (I. János 4:12)
 
 
(Mike Mason - A házasság misztériuma c. könyvből)

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 42
Heti: 59
Havi: 1 557
Össz.: 503 446

Látogatottság növelés
Oldal: MÉLTÓSÁG PÁNCÉLJA
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »