LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

A növekedés útja: „az igazságot követve szeretetben” ( Efézus 4.15.)

“A szeretet nem csupán olyasmi, amit érzel, hanem olyan, amit cselekszel.”

Ne legyünk gyerekek, és nőjünk fel az érett korra, mert a szeretet mellett nem lehet elhanyagolni az igazságban való járást, mert az igazságban való járás nélkülözhetetlen az érett korra jutáshoz, ami megvéd bennünket az utolsó idők nagy megtévesztéseitől.

Ha el karunk jutni az érett-korra, akkor feltétlenül meg kell ismerünk Jézust, mint Igaz Bírót, mert Ő fog megítélni mindenkit az Utolsó Ítéletkor. Jobb, ha most ismerjük meg az Ő bírói természetét, nehogy az Utolsó Ítéletkor meglepetésben legyen részünk, mint a “széles úton” járó sokaságnak a Máté 7-ben.

“Néhány keresztyén ma megelégszik a puszta létezéssel, amíg meg nem halnak. Nem akarnak semmit kockáztatni, hogy higgyenek Istenben, hogy felnövekedjenek és érett hívővé váljanak. Visszautasítják, hogy higgyenek az Ő Igéjében és megkeményedetté válnak a hitetlenségükben. Csupán azért élnek, hogy meghaljanak.”

- David Wilkerson -

 

 x                                                x                                         x

David Wilkerson - JÉZUS VISSZAJÖVETELE

https://www.youtube.com/watch?v=VjUZCdFgbfA

 

David Wilkerson - Hová lett a gyötrődés

https://www.youtube.com/watch?v=FWVXnzpkBCs

 

David Wilkerson - Erőteljes figyelmeztetés

https://www.youtube.com/watch?v=Pbyc8I2AhMc

x                                   x                             x

 

Ígéretek – David Wilkerson

„Istennek valamennyi ígérete őbenne lett igenné és Őbenne lett ámenné az Isten dicsőségére mi általunk”  (2 Kor. 1.20)

Mindnyájan megpróbáltunk Dáviddal siránkozni:

„Isten, elvetettél minket, megharagudtál; hozz vissza minket!”

  • Van hitünk, ráállunk az ígéretekre, hogy kérjük azokat, szent erőszakkal sürgetjük Istent,
  • De semmi választ nem kapunk.

Mit teszünk akkor? Nézzünk az alapvető ígéretekre, melyek mindent magukba foglalnak:

  1. „Azoknak, akik Istent szeretik, mindent javukra van” (Róma. 8.28)
  2. „Az Úr igazgatja a férfi járását.” (Péld. 16.9.)
  3. „Íme, veletek vagyok minden napon.” (Máté 28.28.)

 

Tanulság:

A Sátán a hívőket csak a kishitűségüknél tudja megfogni, de aki rááll Isten alapigazságaira, melyek mindent magukba foglalnak, nem csüggedhet el.

forrás:

https://keskenyut.wordpress.com/2014/11/27/igeretek-david-wilkerson/

 

 

A jelen óra legfontosabb kérdése – David Wilkerson

 

Keresztény hívők világszerte úgy érzik, hogy az utolsó napokban élünk. A növekvő válság és félelem, egy hatalmas megrázkódtatás jelei – még a világi kommentátorok számára is egyértelműek. Ezért most Jézus összes követője számára a jelen óra kérdése a következő: “Kitart-e a hitem mindazon keresztül ami még jönni fog?”

Azt hiszem, hogy a legfontosabb kérdés ebben az órában az amit “állhatatos hitnek” hívunk. Vagyis egyszerűen, képes lesz-e Isten népe rendületlenül megtartani a hitét még a borzalmas események között is, olyan erős megpróbáltatások között amelyekkel a múlt nemzedékeknek nem kellett szembenézni?

forrás:

https://keskenyut.wordpress.com/2014/11/12/a-jelen-ora-legfontosabb-kerdese-david-wilkerson/

 

Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít?”(Róma 2:4)

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 111
Tegnapi: 265
Heti: 678
Havi: 4 853
Össz.: 500 757

Látogatottság növelés
Oldal: JÉZUS VISSZAJÖVETELE
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »